Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Spenótos tekercs

MME MME
3.8/5
120 perc
mester
olcsó
Hozzávalók
  • a tésztához:
  • 50 dkg főtt, áttört burgonya (tisztán mérve)
  • 20 dkg finomliszt (körülbelül)
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál olaj
  • csipetnyi reszelt szerecsendió
  • a töltelékhez:
  • 1 csomag fagyasztott paraj
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 kis fej összevagdalt vöröshagyma
  • 15 dkg juhtúró
  • csipetnyi cayenne-bors
  • a mártáshoz:
  • fél csomag fagyasztott paraj
  • 2 dkg vaj
  • 2 dl tejszín
  • ételízesítő por
  • őrölt bors
  • a kendő kikenéséhez:
  • zsír

Elkészítés

A töltelékhez a parajt felolvasztjuk. A hagymát az olajon megfonnyasztjuk, a felolvadt, kinyomkodott parajt belekeverjük, és a juhtúróval simára dolgozzuk. Csipetnyi cayenne-borssal ízesítjük. A burgonyát a liszttel és a tojással összegyúrjuk. (A liszt mennyisége attól függ, hogy mennyire nedves a burgonya.) Sóval, szerecsendióval fűszerezzük, majd az olajat is beledagasztjuk. Lisztezett deszkán kisujjnyi vastag, hosszú téglalappá nyújtjuk, és a parajkrémmel vastagon megkenjük. Utána összegöngyöljük, és kizsírozott tiszta ruhába csomagoljuk, a két végét, sőt egymásra egyenlő távolságra kétszer a közepén is átkötjük, hogy a formáját megtartsa. Sós vizet forralunk, a csomagot belefektetjük, és lefedve fél óra hosszat főzzük. Közben a mártáshoz a vajat felolvasztjuk, a fél csomag felolvadt, kinyomkodott parajt belekeverjük, és a tejszínnel mártássá főzzük, ételízesítő porral sózzuk. A tál aljára öntjük, és a lecsepegtetett, kicsomagolt, felszeletelt spenótos tekercset ráfektetjük. Párolt zöldséget is kínálhatunk hozzá.

Ezek is érdekelhetnek

Friss