Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Spárgás-tejszínes csirkemell

60 perc
bonyolult
megfizethető
2 adag

Elkészítés

  1. A kukoricalisztet, a sót, az őrölt fehérborsot összekeverjük, majd beleforgatjuk a csirkemellfiléket. Ezután egy serpenyőben felhevítjük az olívaolajat és a vajat, majd belehelyezzük a csirkemelleket. Pár perc alatt mindkét oldalukat szép barnára sütjük, majd kivesszük és félretesszük.
  2. A visszamaradt zsiradékba szórjuk az apróra felvágott lilahagymát, és üvegesre pároljuk. Felöntjük a borral és a tejszínnel, majd ízlés szerint fűszerezzük tárkonnyal, sóval, őrölt borssal és a húsleveskockával. 2-3 perc alatt kiforraljuk, majd levesszük a tűzről.
  3. Egy sütőtálba helyezzük az elősütött csirkemelleket, majd köré tesszük a megtisztított, feldarabolt spárgát. Óvatosan ráöntjük a tejszínes-hagymás szószt, majd alufóliával lefedjük.
  4. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, majd közepes hőmérsékleten 20 percig pároljuklefedve. Ezután eltávolítjuk a fóliát, és megszórjuk reszelt sajttal, majd addig sütjük, amíg a sajt ráolvad és aranybarna színt kap. Tálaláskor ízlés szerinti körettel kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss