Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Spárgafelfújt tésztával

75 perc
mester
költséges

Elkészítés

Elkészítés: Először a tésztát al dente megfőzzük, leszűrjük, kihűtjük.

Közben a spárgasípok fás végeit levágjuk, megtisztítjuk (de nem hámozzuk!), megmossuk, levágjuk a fejét, a szárakat 3 darabra vágjuk. Sóval és 1 teáskanál cukorral ízesített vízben (párolóbetéten) megpároljuk. Először csak a szárakat tesszük az edénybe, majd kb. 3 perc múlva a fejeket, mivel ezek rövidebb idő alatt megpuhulnak. Szűrőben kihűtjük, lecsöpögtetjük.

A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, a karikákra vágott hagymát megdinszteljük rajta, liszttel megszórjuk, összemelegítjük, a tejet kis adagokban hozzáadjuk, csomómentesre keverjük, fűszerezzük, besűrítjük. Beleolvasztjuk a sajtot, levesszük a tűzről, langyosra hűtjük. Belekeverjük a felvert tojásokat, majd a botmixerrel pürésített spárgát.

4 db hőálló müzlis tálkát kikenünk vajjal, megszórjuk zsemlyemorzsával, a spárgás keverék felét elosztjuk bennük. A maradékba beleforgatjuk a kockákra vágott sonkát és a tésztát, a tálakba merjük.

200 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük. Végezzünk tűpróbát! Ha szükséges, a széleit késsel meglazítjuk, tányérra fordítjuk. A tetejét szeletekre vágott spárgaszárral és 1-1 db spárgafejjel díszíthetjük.

Paradicsommal vagy paradicsom salátával és friss bagettel tálaljuk.

Megjegyzés

Sütőtálban is elkészíthetjük, ilyenkor szeletekre/kockákra vágva adagoljuk.
- suslinc13

Ezek is érdekelhetnek

Friss