Egyszer beszélgettem egy emberrel, akinek szerettem volna elkészíteni egy spagetti újítást. Kötözködésből mindenáron felül akart múlni, így kijelentette büszkén, hogy márpedig ő nem szereti a spagettit. És itt el is indult egy párbeszéd, ami körülbelül így hangzott:
- Nem szeretem a spagettit.
- De szereti.
- Nem, nem szeretem.
- Kóstolta már minden ízét?
- Persze, már mindet kóstoltam, és engem úgysem tud megetetni semelyikkel, ezt garantálom.
- Kóstolta már a paradicsomosat, a bolognait, a carbonarát, a tejszínes-gombásat, a csirkéset, a marhásat, a tonhalasat, a királyrákosat, a garnélásat, a rukkolás-sonkásat, a tojásos-szalonnásat, a kurvás módon elkészítettet (putanesca), a fokhagymásat, a szardíniásat, a ricottásat, az erdei gombásat, a rakottat és a 100 féle pesztósat, édes lekvárosat? (és felsoroltam még vagy negyvenet). Szóval ezt nagyon kétlem - mondtam.
A felsorolás közben a muki már hangosan nyelt, és azt hittem, elcsöppen a nyála. Már csak azért tarttotta magát, hogy ne legyen igazam. Gondoltam magamban, szegényebben fogsz távozni erről a világról egyszer, ha ez tényleg így van. De nem hagytam magam.
- És a vaníliafagyit szereti?
- Persze, de hogy jön ez ide?
Gyorsan eltűntem a konyhaajtóban, leturnixoltam 3 doboz málnát, fogtam egy krumplinyomót, megtömtem vaníliafagyival, kinyomtam egy hideg tányérra, óvatosan forgatva, hogy tekeredjen a fagyispagetti, nyakonöntöttem a málnával, és ezt tálaltam a vendégem elé.
Azóta jó barátok vagyunk, és minden étterembe követ, ahol azóta dolgoztam. (Ja, és persze már semmire nem jelenti ki, hogy nem szereti, csak vigyorog, és int, hogy hozzam).
Igazából ezt azért írtam le, hogy senki ne feledje: nincs olyan, hogy nem szeretem, legfeljebb, ahogy eddig ettem, az nem úgy volt elkészítve, ahogy megenném, másrészről pedig a spagetti szót már annyi mindenre használják, olyan sokféleképpen elkészíthető, hogy állítom: csak örömet lehet lelni a főzésében.
Spagettitrükkök Balázstól
Ez az a tésztafajta, amit a leggyakrabban vesznek le a polcról a boltban, mind itthon, mind bárhol a világon, Olaszországról nem is beszélve, ahol kultusz és szimbólum.
Nobel-díjas tudósok évek óta keresik az okát, miért csak ketté törik, amikor szárazon a két végét fogva egymáshoz közelítjük, és miért nem sok apró darabra, háromba, négybe, ilyesmi (ki lehet próbálni otthon).
Gyerekek és a gyereklelkű felnőttek azért is imádják, mert nem lyukas a közepe, így nagyon jól felszívható.
Felhasználhatóságát tekintve, ha bő olajban kisütünk pár szálat, dekorálhatjuk vele az ételt, netán húsokat szúrhatunk át vele tű helyett. Finoman kifőzve összeköthetünk vele töltött tekercseket, batyukat.
A spagettit nagyon könnyű megfőzni, de nehéz is egyben. Szigorúan tilos széttörni főzés előtt. Itthon mostanában lett divatos (aminek én nagyon örülök) az ”al dente” kifejezés, ami rághatót jelent. Vagyis ha a zacskón írt idő előtt 1-2 perccel befejezzük a főzést, akkor roppanósabb lesz a tésztánk. Ezt nem azért kell így csinálni, hogy majmoljuk az olaszokat, hanem teljesen racionális okokból:
Első - és legfontosabb: könnyebben emészthető.
Második: az emberek már lassan elfelejtenek rágni.
Harmadik: ha a tésztát még mártással, raguval tovább főzzük vagy meglocsoljuk, akkor a tészta túlpuhul.
Negyedik: dekoratívabb, látványosabb egy feszes tészta, mint egy szétfőtt.
Szóval, spagettire fel! Következzen itt most egyik kedvenc receptem!
Zöldkagylós spagetti
Hozzávalók 4 személyre:
1 kg kagyló
2 evőkanál olívaolaj
1 gerezd fokhagyma
½ chilipaprika
2 dl fehérbor
3 db paradicsom
1 csokor petrezselyem
5 dkg vaj
2 dl tejszín
50 dkg spagetti
Elkészítés:
1. Kifőzzük a tésztát sós vízben.
2. A kagylót olívaolajon átforgatjuk, vágunk bele fokhagymát és chilit, felöntjük fehérborral, visszaredukáljuk.
3. A paradicsomot kockára, a petrezselymet apróra vágjuk, hozzáadjuk a kagylóhoz.
4. A kifőtt spagettit is hozzákeverjük, valamint 5 dkg vajat. A legvégén felöntjük a tejszínnel, 2 percig még forraljuk, és tálaljuk.
Elkészítés: 20-25 perc
Fogyasztható: azonnal
.jpg)
.jpg)
