Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sonkás hasé maradék húsvéti sonkából: aki kóstolta, elkérte a receptjét!

Ha túl sok maradt a húsvéti sonkából, vegyél elő egy csomag konyhakész leveles tésztát, és készíts belőle sonkás hasát. Házisáfrány mutatja a tuti receptet.

Az én drága nagymamám világéletében beosztó asszony volt, így nála bizony soha, egyetlen morzsa étel sem ment veszendőbe! A maradékok felhasználásának mestereként húsvét után menetrendszerűen csinált sonkás hasét, amiben új életre kelhetett az ünnepről megmaradt füstöltáru. Ha pedig már úgyis sütött, gyorsan hívott rá vendégeket is, hogy a töltött batyukból semmiképp se maradjon másnapra. Nagyi meglehetősen retro konyhát vitt, de ebben a műfajban remekelt anélkül, hogy bármit túlbonyolított volna. Haséihoz mindig kész leveles tésztát használt, és élete végéig nem értette, hogy én miért bajlódom a tészta hajtogatásával otthoni körülmények között, amikor szerinte a bolti változat is tökéletesen megfelel bármilyen célnak.

Nos, nagyi emlékének adózva, húsvét után én is mindig csinálok hasét, szigorúan bolti tésztát használva, hogy aztán minden falatnál az eszembe jussanak „a régi szép idők”. Bár én a hagyományos receptet követve nem teszek sajtot a töltelékbe, az amúgy remekül passzol a többi hozzávalóhoz, így ha akad otthon 100-150 g maradék bármilyen sajt, tegyél bele bátran! Hagyma helyett, vagy mellé apríthatsz bele pórét is, és a hozzávalók jó barátok lehetnek a kakukkfűvel, szerecsendióval vagy majoránnával!

Sonkás hasé

Hozzávalók:

1 csomag leveles tészta
35 g vaj
35 g liszt
300 g tej
300 g maradék füstölt sonka
1 tojás
1 kis hagyma
1 gerezd fokhagyma
½ ek mustár
só, bors
1 tojás (a kenéshez)

Elkészítése:

Egy vastag fenekű lábasban, közepes lángon olvaszd meg a vajat. Szórd rá a lisztet, keverd át alaposan, majd folyamatos kevergetés mellett adagold hozzá a tejet óvatosan, hogy ne csomósodjon!

Melegítsd a szószt kb. 80 fokig, míg el nem kezd sűrűsödni, besamel állagúra. Kóstold meg, sózd ízlés szerint, majd tedd félre.

Aprítsd a lehető legapróbbra a sonkát és a megtisztított hagymát. Keverd a hagymát és a fokhagymát annyi besamelmártással, hogy kellemesen krémes állagú legyen. Add hozzá a tojást, az összenyomott fokhagymát és a mustárt. Ha teszel bele reszelt sajtot vagy fűszereket, azok is most kerüljenek a krémbe.

Kóstold meg, adj hozzá kevés frissen őrölt borsot. Sóra valószínű nem lesz szükséged, hiszen a sonka már alapból sós.

Melegítsd a sütőt 180 fokosra. Nyújtsd a leveles tésztát 3 mm vastagra és vágj belőle egyforma téglalapokat.

Tegyél minden téglalap egyik oldalára 1-1 kanál tölteléket úgy, hogy a szélekre ne kerüljön belőle. Ne túl keveset, mert akkor ízetlenek lesznek a batyuk, de ne is túl sokat, mert úgy ki fog folyni a töltelék sütés közben.

Kend meg a tészta szélét vékonyan tojással, majd hajtsd a töltelékes részre azt, amin nincs és ujjal, vagy villával nyomkodd össze a tésztaszéleket.

Tedd a batyukat sütőpapírral bélelt tepsibe, kend meg a tetejüket vékonyan tojással és süsd őket 15-25 perc alatt aranybarnára. Tálald forrón vagy langyosan.

Ezek is érdekelhetnek

Friss