Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Skót krémes

180 perc
mester
átlagos
6 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás
  • Tej

Elkészítés

  1. A skót krémes tésztájához a lisztet keverjük össze a sütőporral és a sóval, majd szitáljuk át.
  2. Ezután adjuk hozzá a feldarabolt hideg margarint, majd kezdjük el összemorzsolni.
  3. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot, majd adjuk hozzá az egész tojást és a tejet, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (ha szükséges akkor adjunk hozzá még tejet, hogy egy könnyen nyújtható tésztát kapjunk).
  4. Ezután osszuk el három egyenlő részre a tésztát, majd gyúrjuk gombóccá.
  5. Egy sütőpapírt szórjunk meg liszttel, majd nyújtsuk ki rajta az egyik tésztagombócot 22x32 cm nagyságú téglalappá. Sűrűn megszurkáljuk villával, hogy sütés közben ne púposodjon majd fel a tészta. (a maradék két tésztagombóccal is így járjunk el)
  6. Ezután a tésztát a sütőpapírral együtt emeljük át egy tepsi hátlapjára, majd helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten 6-8 perc alatt süssük szép világos zsemleszínűre. (Én 160 fokon, 7 percig sütöttem.)
  7. A sütőből kivéve, a sütőpapírral együtt helyezzük rácsra a tésztalapot és hűtsük ki teljesen. Amikor levesszük a tepsi hátlapjáról sütőpapírral együtt a megsült tésztalapot, rögtön rátehetjük a következő, sütőpapíron kinyújtott tésztalapot, és már mehet is be a sütőbe.)
  8. A tojásokat válasszuk szét, majd a fehérjét egy csipet sóval kezdjük el habbá verni. Amikor már kezd kifehéredni, kanalanként adagoljuk hozzá a kristálycukrot, és verjük fel kemény habbá. Ezután tegyük félre.
  9. A tojások sárgáját keverjük simára a porcukorral, majd adjuk hozzá a vaníliás cukrot, egy kevés tejet, a lisztet, és keverjük simára, csomómentesre.
  10. Ezután állandó keverés mellett, adjuk hozzá a maradék hideg tejet, és szintén keverjük simára. Ezután tegyük fel a tűzre, és kisebb lángon, állandó keverés mellett, főzzük sűrűre, majd vegyük le a tűzről.
  11. Ezután a keményre felvert tojáshabot, apránként keverjük hozzá a forró masszához úgy, hogy egy sima krémet kapjunk, majd hagyjuk kihűlni.
  12. Egy 22x32 cm-es tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük bele az egyik, kihűlt tésztalapot, majd egyenletesen kanalazzuk rá a szintén kihűlt krém felét.
  13. Ezután helyezzünk rá egy tésztalapot, egyenletesen kanalazzuk rá a maradék krémet, majd helyezzük rá a maradék tésztalapot. A felső tésztalapot ezután tenyérrel nyomkodjuk le, majd helyezzünk rá egy tepsit nehezéknek, és így hagyjuk 1-2 órát állni, majd vegyük le a tepsit. (Én a tepsibe tettem még 1 kg lisztet is, hogy jól lenyomja.)
  14. Az elkészült süteményt hagyjuk legalább egy napot állni, hogy a tésztalapok felpuhuljanak, a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.


Megjegyzés

Tálalás előtt, ízlés szerint, szórjuk meg a süteményt porcukorral, szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss