Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Serkenti az agyat, csökkenti az étvágyat: len, a csodagabona

Korábban a lenből készült a legfinomabb kelme. Napjainkban főként gyógyhatású magjáért termesztik. Sok remek tulajdonsága közül most négyet mutatunk be.

A len legnagyobb előnye, hogy rengeteg, a szervezet számára nélkülözhetetlen telítetlen zsírsavat tartalmaz. Emellett gazdag A-, B-, C-, D- és E-vitaminban, az ásványok közül pedig jelentős mennyiségű kálium, foszfor, magnézium, kalcium, kén, vas, cink, nátrium stb. található meg benne. Éppen ezért ajánlott minél többet fogyasztani belőle.

Ugyanakkor jó ha tudod, nehezebb megemészteni a ledarált magot, így a súlyos betegek a nyersen préselt olajat fogyasszák salátával, illetve túróval. Az egészségesek számára ajánlott a frissen őrölt változat, amelyet kávédarálón könnyen elkészíthetsz. Összekeverheted napraforgómaggal vagy szezámmaggal, sóval vagy lekvárral ízesítve pedig kitűnő reggeli! Ha teát készítesz, akkor is érdemes ledarálnod, mert a kemény magot legalább fél órán át kell forralni.

Görcsoldó

A lenmagolajban lévő izoflavonok, azaz az ösztrogénhez hasonlatos szerkezetek nemcsak a hőhullámok, hanem a menstruációs görcs ellen is hatásosak. A növényből készíthetsz teát is, ezt a ciklus előtt elkezdve, annak végéig kell kúraszerűen fogyasztani.

Agyserkentő

A növényben található omega-3 zsírsav megakadályozza a koleszterin lerakódását, ily módon gátolja a vesékben és az agyban a kapilláris vérerek eldugulását. Más kutatások szerint az agyban és a gerincvelőben az idegrostokat védő réteg, az ún. myelinhüvely egészségéhez nélkülözhetetlen a fogyasztása. Ezáltal az agyból jövő elektromos impulzusok továbbítása zavartalan marad, vagyis javul a memória, és fejlődnek a motorikus képességek.

Csökkenti az étvágyat

Szórj 3-6 ek lenmagot a reggeli müzlidbe, joghurtodba vagy az ebédre fogyasztott salátába. Kutatások szerint így automatikussá teheted az annyira vágyott testsúlycsökkenést. A növényben található egészséges zsírok és a vízben oldható rostok ugyanis csökkentik a bélben a glükóz felszívódását, amelynek köszönhetően tovább érezheted jóllakottnak magad.

Izomlazító

Ha elfáradsz A lenmagból készült tea és pakolás az izomláztól sajgó testednek is enyhülés kínálhat. Egy csésze vízhez adj 1 1/2-2 ek lenmagot, és lassú tűzön forrald, amíg a víz fele el nem párolog. Szűrd le, majd idd meg olyan melegen, ahogy csak tudod! A visszamaradt magokból állíthatod elő a pakolást, amit naponta 2-3-szor cserélj.

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss