Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Savanyúság: csalamádétól a hagymáig

Őseink a leszedett bogyókat a napon szárították, vagy jégverembe tették tartósítás céljából. A befőzés alapját a 18. században teremtették meg, amikor rájöttek arra, hogy a légmentesen lezárt üvegekben az erősen felmelegítve betöltött élelmiszer hosszú ideig nem romlik meg. A mélyhűtés és az aszalás mellett azóta is ez a tartósítás alapja. A lekvárokon, dzsemeken, kompótokon és befőtteken kívül a nyár ízeit savanyítással is megőrizhetjük.

Tulajdonképpen mindenből készíthetünk savanyúságot, ami a kertünkben a hideg idők beköszöntéig megterem. Lássunk néhány igazi kedvencet!

Paprikás hagyma

Hozzávalók:
1-1 piros és sárga húsú paprika
50 dkg apró szemű vöröshagyma
2,5 dl ecet, 10%-os
1 babérlevél
5 egész bors
3 szegfűbors
2 szegfűszeg
1 tk. só

Elkészítés: A paprikát megmossuk és felszeleteljük. A hagymát meghámozzuk. Felforralunk 5 dl vizet a sóval, a hagymát és a paprikát 5 percig főzzük benne, majd leszűrjük, szorosan üvegekbe rakjuk. Felforraljuk a főzőlevet az ecettel, a babérlevéllel, a borssal, a szegfűborssal, a szegfűszeggel. A levet a paprikákra öntjük, és 24 órát állni hagyjuk. A levet leszűrjük, újra felforraljuk, és újra a zöldségekre öntjük. Lezárjuk, hagyjuk kihűlni.

Zöldparadicsom-saláta hagymával

Elkészítés: A paradicsomot megmossuk, keresztben fél cm-es karikákra vágjuk. Megtisztítjuk, és felkarikázzuk a hagymát is. A zöldségeket az evőkanálnyi sóval megszórjuk, és 24 órán át állni hagyjuk. A felöntőléhez felforralunk 1 liter vizet az ecettel, a cukorral és a kávéskanál sóval. Kisebb adagokban beletesszük a hagyma- és paradicsomszeleteket, egyet forralunk rajta, és szűrőkanállal kiszedjük, üvegekbe rakjuk. Tetejére tartósítószert teszünk. Ha a forrázást befejeztük, az ecetes levet az üvegekbe töltjük. Ha szükséges, másnap a levet utántöltjük, majd az üvegeket lezárjuk.

Ecetes paprika

Hozzávalók:
2 kg húsos zöldpaprika
2 csapott ek. só
4 ek. cukor
10 egész bors
1 ek. mustármag
6 ek. ecet, 20%-os

Elkészítés: A paprikát megmossuk, és szorosan tiszta üvegekbe rakjuk. A tetején ügyeljünk arra, hogy két paprika összefeszüljön úgy, hogy a paprikák ne tudjanak „felugrani” az üvegben. Segíthetünk, ha fapálcával lenyomjuk a paprikát. Felforralunk 3 liter vizet a sóval, a cukorral, a borssal, a mustármaggal és az ecettel. Forrón a paprikákra töltjük úgy, hogy 1,5 cm még maradjon az üveg pereméig. Az üvegeket azonnal lezárjuk, és szárazgőzben hagyjuk kihűlni. 

Csalamádé

Hozzávalók:
1 kg paprika
50 dkg zöldparadicsom
1 fej fehér káposzta
2 salátauborka
4 fej vöröshagyma
5 dl ecet, 10%-os
20 dkg cukor
1,5 ek. só

Elkészítés:  A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk, legyaluljuk. Alaposan besózzuk, és egy órát állni hagyjuk. Közben elkészítjük a felöntőlevet, ehhez felforralunk 1,5 liter vizet az ecettel, a cukorral, a sóval. Kicsavarjuk a zöldségeket, leforrázzuk a felöntőlével, majd üvegekbe tesszük, és lezárjuk.

Hagymás káposztasaláta

Elkészítés: A káposztát és a hagymát megtisztítjuk, megmossuk, legyaluljuk. Alaposan besózzuk, és egy órát állni hagyjuk. Közben elkészítjük a felöntőlevet, ehhez felforralunk 1,5 liter vizet az ecettel, a cukorral, a sóval és a borssal. Kicsavarjuk a káposztát, leforrázzuk a felöntőlével, majd üvegekbe tesszük, és lezárjuk.

Még több befőzés! >>>

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss