Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Savanyú káposzta húsgombóccal

60 perc
bonyolult
átlagos

Elkészítés

  1. Az olajon megfuttatjuk a csíkokra vágott szalonnát, beledobjuk az apróra vágott hagymát, üvegesre pároljuk. Meghintjük 1 evőkanál pirospaprikával, ráöntünk 1 liter vizet, beletesszük a savanyú káposztát, babért, és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje, majd elkezdjük forralni.
  2. Közben a darált húst összekeverjük azátmosott rizzsel, azapróra vágott fokhagymával, megfűszerezzük az őrölt köménymaggal, 1 tkpirospaprikával, kicsit megsózzuk, borsozzuk, és összegyúrjuk atojásokkal. Vizes kézzel kb. 3 cm átmérőjű gombócokat formálunk belőle, és egyenként a forrásban lévő káposzta tetejére ültetjük a kb. 8-10 db gombócot. Csak akkor mozgassuk a fazekat, amikor a tojástól már összeálltak a gombócok. Meg fognak nőni, ezért nagyobb fazekat használjunk, és ha kell, öntsünk fel egy kis vízzel. 1 órán át főzzük.
  3. Kb. 30 perc főzés után befűszerezzük a káposztát a borsikafűvel, majoránnával, és beletesszük a karikára vágott kolbászt. Még főzzük 30 percig.
  4. Közben az olajon a lisztből világos rántást készítünk, 1 kávéskanál pirospaprikát adunk hozzá, és felöntjük1 dlhideg vízzel. A fazékból kivesszük a gombócokat, óvatosan hozzáadjuk a rántást, összekeverjük a káposzta levével, és 1-2 percig forraljuk.
  5. Tálaláskor előbb a gombócokat tesszük tányérra, majd erre öntjük a tejfölt.

SAVANYÚ KÁPOSZTA FÜSTÖLT HÚSSAL ÉS HÚSGOMBÓCCAL >>> 

FEHÉRBOROS KÁPOSZTA HÚSGOMBÓCCAL >>> 

Megjegyzés

Nálunk sokszor volt ez ebédre, és nem szoktuk káposztába tölteni, mert régen nem lehetett kapni felénk. Így tehát csak a gombócok főttek a káposztában, finom kolbász és szalonna társaságában. - zsuzsamama56

Ezek is érdekelhetnek

Friss