Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sárgarépás medvehagyma-krémleves

30 perc
egyszerű
olcsó

Elkészítés

Elkészítés: A sárgarépát és a krumplit pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb kockára. A vöröshagymát szintén pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A medvehagymaleveleket mossuk meg alaposan, majd vágjuk fel vékony csíkokra.

Egy edényben hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és kezdjük párolni. Pár perc után először adjuk hozzá a medvehagymát, keverjük alaposan össze, és pároljuk addig, míg a medvehagyma kissé összeesik. Adjuk hozzá a sárgarépát, a krumplit, majd öntsük fel a zöldségalaplével. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg egy csipet szerecsendióval. Forraljuk fel, majd a hőfokot mérsékelve főzzük puhára a zöldségeket.

Amikor a zöldségek teljesen megpuhultak, vegyük le a tűzről, majd botmixerrel pépesítsük a levest. Tegyük vissza a tűzre, és állandó keverés mellett csorgassuk bele a tejszínt. Végül forraljuk fel, majd vegyük le a tűzről, mert főzni már nem kell.

Tálaláskor merjük a levest tányérokba, majd ízlés szerint pirított zsemlekockával kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss