Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sárgadinnye krémleves fahéjas csigával

30 perc
bonyolult
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: A sárgadinnyét vágjuk félbe, magozzuk ki, majd a vájjunk ki belőle kisebb golyókat. A kivájt golyókat tegyük félre. A maradék dinnyét vágjuk fel kisebb darabokra.

Egy edénybe tegyük bele a mézet, majd kevergetve kezdjük el karamellizálni. Pár perc után adjuk hozzá a feldarabolt sárgadinnyét, majd keverjük alaposan össze. Ezután öntsük fel a borral és a vízzel, majd ízlés szerint szórjuk meg őrölt fahéjjal, adjuk hozzá a szegfűszeget és a vaníliás cukrot, majd főzzük puhára. (Aki édesebben szereti, az ízlés szerint cukrot is tehet még hozzá.)

Amikor a dinnye már teljesen megpuhult (kb. 20 percig főzzük), vegyük ki belőle a szegfűszeget, majd botmixerrel pépesítsük. A pudingport keverjük simára a tejszínnel, és állandó kevergetés mellett, csorgassuk bele a forrásba lévő levesbe, majd tegyük bele az előzőleg félretett dinnyegolyókat is. Pár percig kevergetve főzzük tovább, hogy a leves kellően besűrűsödjön, majd vegyük le a tűzről, és hűtsük ki teljesen.

Míg a leves fő, süssük meg a fahajas csigákat. Egy csomag előnyújtott leveles tésztát csavarjunk ki, majd szórjuk meg kristálycukorral összekevert fahéjjal. Ezután csavarjuk fel, éles késsel szeleteljük fel, majd sütőpapírral bélelt tepsire tegyük egymástól kicsit távolabb a csigákat.

Helyezzük be forró sütőbe, és pár perc alatt süssük szép aranybarnára, ropogósra.

Tálaláskor merjük a lehűtött krémlevest tányérokba, majd a frissen kisült fahajas csigákkal kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss