Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sárgabarackos-citromos pite

60 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A puha vajat kezdjük el habosra keverni a porcukorral, a vaníliás cukorral, a citrom levével és reszelt héjával (ízlés szerint több citromot is tehetünk bele). Ezután állandó keverés mellett egyesével adjuk hozzá a tojások sárgáját, és mindegyikkel keverjük alaposan össze. A lisztet keverjük össze a sütőporral, majd szitáljuk hozzá a masszához. Ezután szintén keverjük alaposan össze, hogy egy sima masszát kapjunk. A tojások fehérjét egy csipet sóval verjük kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a masszához.

A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd egyenletesen simítsuk bele a masszát, a tetejét rakjuk ki felezett sárgabarackkal, majd szórjuk meg a barnacukorral.

Helyezzük előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük 35-40 percig, hogy a teteje szép arany barna legyen. A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni.

Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a sütemény tetejét porcukorral, majd szeleteljük fel.

Ezek is érdekelhetnek

Friss