Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sajttorta sütés nélkül

120 perc
bonyolult
költséges
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: 1. Az alaphoz tegyük a kekszeket egy műanyag zacskóba, és sodrófával tördeljük morzsásra. Szórjuk egy tálba a kekszet, öntsük rá az olvasztott vajat, majd jól keverjük össze, amíg nem marad száraz része a keksznek. Kanalazzuk egy kivehető aljú tortaformába a keveréket, és jól nyomkodjuk bele. Tegyük hűtőbe, és hagyjuk állni 1 órát.

2. Kanalazzuk egy tálba a sajtot (mascarpone vagy natúr krémsajt), öntsük hozzá a cukrot és a vaníliás cukrot, majd egy robotgéppel jól keverjük össze, amíg sima nem lesz. Öntsük bele a tejszínt, adjuk hozzá a habfixálót, és robotgéppel jól dolgozzuk össze a sajtkrémmel, amíg egy szinte kemény krémet nem kapunk. Kanalazzuk a krémet a keksz tetejére úgy, hogy ne legyen buborékos/levegős. A tetejét szépen simítsuk el egy kanállal, majd hagyjuk 1 éjszakát állni a hűtőben.

3. 30 perccel a felszolgálás előtt vegyük ki a hűtőből. Majd fél óra elteltével távolítsuk el a tortaforma oldalát.

Megjegyzés

A második készítésnél már raktam a keksz alá sütőpapírt, mivel még a teflonos tortaformából is nehezen szedtem fel az alját.

Az elkészítés kb. 30 perc, de a kekszet 1 órán keresztül a hűtőben kell pihentetni, a tortát pedig egy éjszakán át.
- Eszcsu

Ezek is érdekelhetnek

Friss