Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sajttal sült csirke nagyon zöld körettel

75 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A csirkecombokat bedörzsöljük a fűszerrel, fellazítjuk a bőrt rajtuk. A bőr alá arányosan elosztjuk a sajtot (nem kell reszelni, elég kis darabokra vágni). 180 fokra előmelegítjük a sütőt.

A combokat egy tűzálló tálba helyezzük, ujjnyi vizet öntünk alá, nem fedjük le, úgy toljuk a sütőbe. Egy idő múlva sajt megolvad, kifolyik a bőr alól, összekeveredik a pecsenyelével. Ezzel locsolgatjuk 5 percenként, nagyjából 50-55 perc alatt kész is lesz. Mikor kivesszük, megfordítjuk a húsokat, így hagyjuk kicsit kihűlni. Mikor már nem forró, letépkedjük a csontról a húst, visszatesszük a sajtos pecsenyelébe, összeforgatjuk vele.

A körethez a borsót és a brokkolit 5 percre forró vízbe tesszük, majd leszűrjük. Ugyanebben a lábasban 2 evőkanál mogyoróolajat hevítünk, rádobjuk a borsót és a brokkolit, további 5 perc alatt alacsony lángon megpároljuk a zöldségeket. Sózzuk, borsozzuk. Mikor készen van, megszórjuk egy csokor durvára aprított petrezselyemmel (pár csipetet félreteszünk a díszítéshez), összeforgatjuk vele.

Tálaláskor ízlés szerinti mennyiségű húst és köretet tegyünk a tányérokra, a maradék aprított petrezselyemmel tálaljuk.

Megjegyzés

A receptet és a fotót Bluesun üldte.
- bluesun

Ezek is érdekelhetnek

Friss