Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sajttal-sonkával töltött pulykamell

60 perc
mester
átlagos
4 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás
  • Tej

Elkészítés

  1. A pulykamellszeletre egy nagyobb darab folpack fóliát teszünk, majd kiklopfoljuk. (Közben azért arra figyeljünk, hogy ne legyen túl vékony a hússzelet, és ne lyukadjon ki.)
  2. Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és legalább egy fél órát állni hagyjuk, hogy az ízek átjárják.
  3. Ezután a befűszerezett hússzelet egyik felére ráhelyezzük a sonkaszeletet, majd arra a szeletelt sajtot, és az üresen maradt húsrészt ráhajtjuk.
  4. Ezután hústűvel vagy fogpiszkálóval lezárjuk a széleket, hogy panírozáskor és sütéskor nehogy szétnyíljon a hús.
  5. Az elkészült húsbatyukat ezután először  lisztbe, felvert egész tojásba, zsemlemorzsába forgatjuk, majd szintén beleforgatjuk a tojásba, végül pedig a zsemlemorzsába. (A dupla panírozásnak köszönhetően a sajt nem folyik majd ki sütés közben.)
  6. Egy serpenyőben felhevítjük az étolajat, belehelyezzük a bepanírozott hússzeleteket, majd közepes hőmérsékleten, többször óvatosan átfordítva szép pirosra sütjük (kb. 20 percig).
  7. Amikor a hús szép pirosra sült, kiszedjük papírtörlőre, hogy a felesleges zsiradékot felszívja, majd tálalásig melegen tartjuk.
  8. Ameddig a hús készül, ízlés szerinti köretet készítünk hozzá. Én pl. gombás rizst készítettem, de jól illik hozzá a krumplipüré, vagy éppen a sült krumpli is.

Megjegyzés

Tálaláskor helyezzük tányérra a hússzeletet, távolítsuk el a hústűt vagy a fogpiszkálót amivel átszúrtuk, majd kanalazzuk mellé a köretet, és úgy kínáljuk. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss