Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sajtos brokkolival púpozott rostélyos

120 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: Fogjuk azt a marhát, megszabadítjuk a felesleges zsiradéktól, és ujjnyi szeletekre daraboljuk. Borsozzuk, és szeletenként vékonyan olajozott zsírpapírba göngyöljük, fedeles edénybe tesszük, és bent felejtjük a hűtőben 3 napig. Addig főzzünk valami mást.

Ha már elszántuk magunkat szakácsművészetünk csillogtatására, úgy csomagoljuk ki húsainkat, a brokkolit szedjük rózsáira, és enyhén sós vízben főzzük roppanósra. Közben a marhát veregessük meg, széleit vagdossuk be, sózzuk, és kedvenc teflonserpenyőnkben süssük meg, de csak félig.

Keressünk egy szép jénai tepsit, gyengéden fektessük bele a hússzeleteket, púpozzunk rá brokkolit, hintsük meg apróra vágott szárazkolbásszal, és szemérmesen takarjuk be vékonyra szelt óvári sajttal. Ha maradt még kolbi, használjuk el díszítésre.

Jó forró sütőben olvasszuk rá a sajtot, szedőlapáttal emeljük ki a szeleteket, és pirított burgonya kíséretében tegyük fel az asztalra. Egy jó kis cabernet sauvignont ajánlok mellé.

Ezek is érdekelhetnek

Friss