Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Római saláta dióval

MME MME
1 4.4/5
egyszerű
átlagos

Elkészítés

1.

A narancsokat megmossuk, majd kifilézzük: a gyümölcsöt meghámozzuk úgy, hogy vékony fehér bundája se maradjon rajta. Utána egy kis tál fölött, a gerezdeket elválasztó hártya mellett éles kiskéssel bevágunk, a narancs húsát – azaz a filéket – kiemeljük.

2.

Közben lecsöpögő 2-3 evőkanálnyi levét – ami a tálban összegyűlt – az olívaolajjal meg a borecettel jól kikeverjük, kissé megsózzuk, megborsozzuk, a zúzott fokhagymával fűszerezzük. Ez lesz a saláta öntete.

3.

Az édesköményt jól megmossuk, foltos, barna részeit levágjuk, majd a gumót kb 3 milliméter vastagon fölszeleteljük. A lehéjazott lila hagymát vékony karikákra szeljük, gyűrűire szedjük, majd a narancsfilékkel, az édesköménnyel meg az olajbogyóval óvatos mozdulatokkal összeforgatjuk. A zöldsalátát megmossuk, leszárogatjuk, kisebb leveleire tépkedjük vagy ujjnyi csíkokra vágjuk.

4.

Tálra halmozzuk, a narancsos édesköményt ráhalmozzuk, ízlés szerint megszórjuk dióval. Az öntetet tálaláskor locsoljuk rá.

Ezek is érdekelhetnek

Friss