Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Ricottás ravioli medvehagymával

MME MME
60 perc
egyszerű
megfizethető
2 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás
  • Tej

Elkészítés

    1. Először elkészítjük a ravioli tészta töltelékét. Ehhez kikeverjük a ricotta túrót, majd miután vékony csíkokra vágtuk a medvehagymát, azt is hozzáadjuk és alaposan elkeverjük. Egy pici sóval nyugodtan ízesíthetjük, hiszen a ricotta eléggé semleges ízű.
    2. A ravioli tésztához alaposan összegyúrjuk a liszttel az 5 darab egész, és 5 darab tojássárgáját, ezután vékonyra, hosszúkás formában kinyújtjuk. Lisztezett felületen erre a lapra helyezzük egy kanál segítségével a tölteléket, aztán egy újabb tésztalappal befedjük. Akár egy késsel, pizzavágóval, vagy egy pohárral egyforma darabokra osztjuk, a széleit pedig lenyomkodjuk egy villával. Forrásban lévő sós vízben a raviolikat addig főzzük, még fel nem jönnek a víz felszínére. 
    3. Ha ezzel elkészültünk, egy serpenyőben felhevítjük az olajat, megpirítjuk rajta a sonkát a fokhagymával, teszünk bele egy kevés vajat, majd a főzővízből is löttyintünk hozzá egy keveset. Egyébként ehhez az alaphoz nyugodtan dobhatunk egy kevés medvehagymát is, majd a kifőtt raviolikat átforgatjuk benne néhány perc alatt. Forrón tálaljuk a sült sonkával és parmezánnal megszórva.

Nézd meg videón, hogyan készül a ricottás medvehagymás ravioli



 

Megjegyzés

A Palkonyha csodálatosan finom ravioli receptjét mindenképpen érdemes elkészíteni. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss