Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Rengeteg málna és fehércsoki - így áll össze az Ország tortája

default user icon
MME
A Boldogasszony csipkéje lett 2019-ben az Ország tortája. A nagyközönség augusztus 18-tól kóstolhatja meg Tóth Norbert dunaföldvári cukrászmester alkotását, aminek elkészítéséhez 60 dkg málna kell. Nézzük, miből áll össze ez a csodálatos desszert.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén tizenharmadik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt.  A szakmai zsűri 31 torta közül választotta ki az öt döntős süteményt, majd abból a végső győztest.  Tóth Norbert az elmúlt évek döntőinek rendszeres résztvevője volt, a tavalyi évben bronzérmet nyert, idén viszont a tehetséges fiatal cukrász alkotása, a Boldogasszony csipkéje lett az Ország tortája. A második helyezett Dezse Gergő Akali meggyes mandulatortája lett a szombathelyi Mészáros Cukrászdából, a harmadik helyen Ipacs Balázs Kékestető tortája végzett a tápiószecsői Hisztéria Cukrászdából.

Elnevezés

A Boldogasszony csipkéje a málna népies elnevezése. Nevét csipkézett leveleiről kapta és ízletessége mellett gyógyhatása is figyelemre méltó, magas vitamintartalma miatt az egyik legegészségesebb gyümölcsünk - írja a cukrasz.net. A nyertes torta méltán viseli ezt a nevet, hiszen az összes rétegében megtalálható ez a rendkívül ízletes gyümölcs.

A torta összetétele

Egy torta több, mint 60 dkg málnát tartalmaz.  A tortát roppanós réteg, málnás áztatóval átitatott piskóta, málnás-fehércsokoládés krém, citromos-bazsalikomos felvert ganache, málna lekvár és málnás meringue alkotják. A torta tetején lévő csipkét citromos, bazsalikomos felvert ganache idézi, melyek közeit málna lekvár tölt ki. Liofilizált málnadarabokkal megszórt meringue-gekkel és zöldre színezett fehércsokoládé lapkákkal díszítjük.

Hol és mikortól kapható?

A torta minőségének védelme érdekében az idei évtől a Bologasszony csipkéjének és az ország cukormentes tortájának, a Kicsi gesztenyének  is csak az év végétől lesz nyilvános a recepctje, addig csak az ipartestület tagjai készíthetik el a desszertet. Az árusító cukrászdák listája augusztus 14-től lesz elérhető a www.cukraszat.net oldalon. A tortákat augusztus 18-tól lehet majd megkóstolni országszerte több száz cukrászdában és természetesen 18-a és 20-a között a Magyar Ízek Utcájában, a budapesti Várkert Bazár területén.

Kolléganőnk májusban, az öt döntős kihirdetésekor megkóstolta a tortákat. Nézd meg, melyik ízlett neki a legjobban.

MELYIK LESZ IDÉN AZ ORSZÁG TORTÁJA? ÍME AZ 5 DÖNTŐS! >>>

A KOMÁROMI KISLEÁNY LETT IDÉN MAGYARORSZÁG TORTÁJA >>> 

MEGKÓSTOLTUK AZ ORSZÁG TORTÁJÁT! ÍME 13 VÉLEMÉNY A BALATONI HABOS MOGYORÓRÓL >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss