Zöldséges galette recept
recept
Rafinált
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTej

Zöldséges galette

75 perc
2 adag
Átlagos
2023. 02. 11.

Elkészítés

  1. A tésztát felhasználás előtt félórával kivesszük a hűtőből, kitekerjük a papírral együtt, majd egy tepsire helyezzük. A zöldségkeveréket felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, majd enyhén sós vízben roppanósra főzzük. Ezután leszűrjük és kihűtjük.
  2. A tojásokat keményre főzzük, megpucoljuk, majd negyedeljük. A sajtot lereszeljük. A tejfölhöz hozzáadjuk a reszelt sajt több mint felét, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Ezután egyenletesen rákanalazzuk a tésztára úgy, hogy a szélétől pár centi üres maradjon, melyet majd visszahajtunk. Ezután rápakoljuk a kihűtött zöldségkeveréket, és a cikkekre vágott tojást. Ízlés szerint sózzuk, majd az üresen hagyott tésztarészt felhajtjuk, lekenjük a felvert tojással, és megszórjuk a szezámmaggal.
  3. Előmelegített sütőbe helyezzük, majd közepes hőmérsékleten kb. 40-45 percig sütjük. Ha elkészült, kivesszük a sütőből, megszórjuk a maradék reszelt sajttal, és addig sütjük tovább, míg a sajt szépen ráolvad.


 

Megjegyzés
A sütőből kivéve hagyjuk pár percig hűlni, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Epres-mogyorós galette
Recept
Bonyolult

Epres-mogyorós galette

50 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.05.04.

Sonkás-brokkolis galette
Recept
Egyszerű

Sonkás-brokkolis galette

40 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2025.04.06.

Édes-sós galette paradicsommal
Recept
Bonyolult

Édes-sós galette paradicsommal

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.07.19.

Rusztikus szilvás galette
Recept
Egyszerű

Rusztikus szilvás galette

75 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.07.17.

Szilvás galette
Recept
Egyszerű

Szilvás galette

60 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2023.08.11.

Paradicsomos-juhtúrós galette
Recept
Egyszerű

Paradicsomos-juhtúrós galette

65 perc
|
3 adag
|
Megfizethető
Barna Mónika szerző profilképe

Barna Mónika

|

2023.07.01.

Szilvás galette
Recept
Egyszerű

Szilvás galette

55 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2019.11.05.

Hasonló receptek

Krumplis pite recept
Recept
Egyszerű

Krumplis pite

40 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

2025.05.11.

Székely tészta recept
Recept
Rafinált

Székely tészta

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.05.10.

Baconös tojáskrém recept
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

15 perc
|
2 adag
|
Átlagos
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

2025.05.06.

Friss receptek

Taco házilag recept
Recept
Bonyolult

Taco házilag

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Joghurtos-cseresznyés kuglóf recept
Recept
Egyszerű

Joghurtos-cseresznyés kuglóf

80 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Vidék íze szerző profilképe

Vidék íze

|

4 órája

Betyáros rántott csirkemell recept
Recept
Bonyolult

Betyáros rántott csirkemell

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Sepsi Balázs szerző profilképe

Sepsi Balázs

|

9 órája

Hideg eperkrémleves túrógombóccal recept
Recept
Rafinált

Hideg eperkrémleves túrógombóccal

40 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

21 órája

Brassói csirkemellből recept
Recept
Egyszerű

Brassói csirkemellből

70 perc
|
3 adag
|
Átlagos
Sepsi Balázs szerző profilképe

Sepsi Balázs

|

23 órája

Gőzgombóc szilvalekvárral recept
Recept
Rafinált

Gőzgombóc szilvalekvárral

40 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Sepsi Balázs szerző profilképe

Sepsi Balázs

|

Tegnap, 12:55

Fahéjas cseresznyelekvár recept
Recept
Egyszerű

Fahéjas cseresznyelekvár

75 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Pataki Nóra szerző profilképe

Pataki Nóra

|

2025.05.12.

Bográcsos vegyes pörkölt recept
Recept
Rafinált

Bográcsos vegyes pörkölt

225 perc
|
4 adag
|
Költséges
Vidék íze szerző profilképe

Vidék íze

|

2025.05.12.

Krumplis pite recept
Recept
Egyszerű

Krumplis pite

40 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

2025.05.11.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.