Zöldborsóleves grízgaluskával recept
recept
Bonyolult

Zöldborsóleves grízgaluskával

45 perc
0 adag
Olcsó
5
2010. 10. 14.

Elkészítés

Elkészítés: Egy fazékba öntünk egy kis olajat majd beleöntjük a zöldborsót (fagyasztott vagy friss is lehet), megdinszteljük, megszórjuk kevés liszttel, és dinszteljük még egy kicsit. Ha kicsit megbarnult a liszt, felöntjük vízzel, hozzáadjuk a megtisztított hagymát is, és fűszerezzük a levest kevés ételízesítővel, őrölt borssal, cukorral, pirospaprikával, sóval, hozzáadjuk a petrezselymet is, és hagyjuk főni.

Amikor majdnem kész a leves (puha a hagyma), akkor 1 tányérban elkészítjük a grízgaluskát. A grízgaluska elkészítése nagyon egyszerű, csak a 2 tojást beleütjük a tányérba, és 8 evőkanál grízt hozzáadunk. Egy kiskanál végével egy kicsi sütőport és csipetnyi sót is adunk hozzá, majd jól összekeverjük.

A nokedliszaggatót meglocsoljuk a leves felett kicsit a levessel, szedünk rá a grízes masszából, és mint a nokedlit, beleszaggatjuk a levesbe. Óvatosan néha kevergetjük, hogy ne ragadjon össze, de ne is törjön szét. Szaggatás után megvárjuk, míg felforr a leves, majd 10 perc után lekapcsoljuk alatta a tüzet, lefedjük, és további 10 percet állni hagyjuk. Tálalhatjuk a levest.

Megjegyzés
A receptet Dargon27 küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

5 / 5

2 értékelés

Ajánljuk még

Medvehagymás kenyér
Recept
Egyszerű

Medvehagymás kenyér

160 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.15.

Amerikai almás pite
Recept
Rafinált

Amerikai almás pite

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.14.

Hagyományos krumplilángos
Recept
Egyszerű

Hagyományos krumplilángos

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.13.

Brokkolis puffancs
Recept
Egyszerű

Brokkolis puffancs

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.10.

Az eredeti dobostorta
Recept
Mester

Az eredeti dobostorta

210 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.09.

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves
Recept
Egyszerű

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves

50 perc
|
3 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.07.

Rusztikus pizza
Recept
Rafinált

Rusztikus pizza

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.07.

Almás muffin (cukormentes)
Recept
Egyszerű

Almás muffin (cukormentes)

40 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.06.

Hasonló receptek

Hagyományos krumplilángos recept
Recept
Egyszerű

Hagyományos krumplilángos

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.13.

Brokkolis puffancs recept
Recept
Egyszerű

Brokkolis puffancs

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.10.

Majonézes céklasaláta recept
Recept
Egyszerű

Majonézes céklasaláta

15 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2024.12.17.

Zöldséges pad thai recept
Recept
Egyszerű

Zöldséges pad thai

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Nguyen Heni szerző profilképe

Nguyen Heni

|

2024.12.14.

Friss receptek

Medvehagymás kenyér recept
Recept
Egyszerű

Medvehagymás kenyér

160 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.15.

Amerikai almás pite recept
Recept
Rafinált

Amerikai almás pite

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.14.

Hagyományos krumplilángos recept
Recept
Egyszerű

Hagyományos krumplilángos

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.13.

Brokkolis puffancs recept
Recept
Egyszerű

Brokkolis puffancs

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.10.

Az eredeti dobostorta recept
Recept
Mester

Az eredeti dobostorta

210 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.09.

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves recept
Recept
Egyszerű

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves

50 perc
|
3 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.07.

Rusztikus pizza recept
Recept
Rafinált

Rusztikus pizza

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.07.

Carbonara spagetti recept
Recept
Egyszerű

Carbonara spagetti

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.06.

Almás muffin (cukormentes) recept
Recept
Egyszerű

Almás muffin (cukormentes)

40 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.06.

Pudingos keksz recept
Recept
Egyszerű

Pudingos keksz

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Szabó Enikő szerző profilképe

Szabó Enikő

|

2025.03.05.

Pásztorpite recept
Recept
Rafinált

Pásztorpite

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

2025.02.26.

Bulgogi marha recept
Recept
Egyszerű

Bulgogi marha

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Nguyen Heni szerző profilképe

Nguyen Heni

|

2025.02.24.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.