Zöldbabfőzelék csirkepörkölttel recept
recept
Egyszerű
Glutént tartalmazó gabonafélékTej

Zöldbabfőzelék csirkepörkölttel

60 perc
3 adag
Olcsó
2022. 01. 07.

Elkészítés

  1. A burgonyát megmossuk, felkockázzuk. A zöldbabot is megmossuk, a végeit levágjuk és egyenlő méretű darabokra (kb. 2-2,5 cm) aprítjuk.
  2. Kevés olajon megfuttatjuk a finomra vágott hagymát, fokhagymát, fűszerpaprikával lehintjük, majd mehet bele a zöldbab és a burgonya is. Felengedjük annyi vízzel, hogy épp ellepje a babot. Sózzuk és lefedve, közepes lángon addig főzzük, míg a zöldbab puha nem lesz. Közben kevés őrölt borssal, pici cukorral ízesíthetjük.
  3. A tejfölben elkeverjük a lisztet, a babhoz keverjük, citromlével ízesítjük, forralunk egy picit rajta és kész is.
  4. A vörös hagymát apróra vágjuk, majd 1 evőkanál étolajon megfuttatjuk, tűzről levéve megszórjuk piros paprikával,1 dl vizet öntünk rá. A feldarabolt csirkecombot rátesszük. Sóval, borssal, majoránnával ízesítjük, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a paprikát, és a paradicsomot. Fedő alatt, lassú tűzön fél óra alatt készre főzzük. A zöldbabfőzelékre kanalazva tálaljuk.


Megjegyzés
Gyors, finom ebéd a hétköznapokra.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Krumplis tészta gazdagon
Recept
Egyszerű

Krumplis tészta gazdagon

60 perc
|
2 adag
|
Átlagos
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.02.24.

Majorannás burgonyafőzelék
Recept
Egyszerű

Majorannás burgonyafőzelék

30 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

2024.11.19.

Birsalmakompót tartósítószer-mentesen
Recept
Egyszerű

Birsalmakompót tartósítószer-mentesen

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.09.22.

Sültcékla-saláta
Recept
Egyszerű

Sültcékla-saláta

75 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Pataki Nóra szerző profilképe

Pataki Nóra

|

2024.09.22.

Borjúpaprikás juhtúrós csuszával
Recept
Egyszerű

Borjúpaprikás juhtúrós csuszával

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.09.21.

Paradicsomos krumpli kolbásszal
Recept
Egyszerű

Paradicsomos krumpli kolbásszal

60 perc
|
5 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.09.21.

Baconben sült csirkerolád
Recept
Mester

Baconben sült csirkerolád

75 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.09.19.

Krémsajtos tojássaláta
Recept
Egyszerű

Krémsajtos tojássaláta

20 perc
|
2 adag
|
Költséges
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2024.09.19.

Hasonló receptek

Csirkepörkölt  recept
Recept
Mester

Csirkepörkölt

105 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.01.19.

Krumplifőzelék fasírttal recept
Recept
Egyszerű

Krumplifőzelék fasírttal

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.01.02.

Zöldbabfőzelék fasírttal recept
Recept
Egyszerű

Zöldbabfőzelék fasírttal

70 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2024.11.09.

Csirkepörkölt nokedlival recept
Recept
Mester

Csirkepörkölt nokedlival

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.05.13.

Kolbászos babfőzelék recept
Recept
Egyszerű

Kolbászos babfőzelék

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.01.20.

Friss receptek

Répatorta cupcake grillázzsal recept
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.18.

Tojássaláta tésztatölcsérben recept
Recept
Egyszerű

Tojássaláta tésztatölcsérben

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.04.12.

Csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta recept
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Csokikrémes choux  recept
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Baconös tojáskrém recept
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Citromos-bazsalikomos tarte recept
Recept
Rafinált

Citromos-bazsalikomos tarte

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.10.

Egyszerű máglyarakás recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű máglyarakás

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.10.

Nyuszis linzer recept
Recept
Egyszerű

Nyuszis linzer

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.09.

Banános répatorta recept
Recept
Bonyolult

Banános répatorta

120 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.09.

Epres levelestészta-torta recept
Recept
Rafinált

Epres levelestészta-torta

185 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.08.

Répatorta-tiramisu recept
Recept
Egyszerű

Répatorta-tiramisu

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.08.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.