Túrós joghurttorta gyümölcsösen recept
recept
Bonyolult

Túrós joghurttorta gyümölcsösen

45 perc
0 adag
Megfizethető
5
2013. 06. 27.

Elkészítés

Elkészítés: A tortabevonót felolvasztom és összekeverem a corn flakes-szel. Ezt az általam választott hőálló tálba nyomkodom.

A joghurtot összekeverem a porcukorral, a vaníliás cukorral és az expressz zselatin fix-szel. (Ha ez esetleg nincs otthon, tökéletes a sima zselatin. Ebben az esetben a joghurtot és a cukrot összefőzzük, majd a zselatint akkor keverjük hozzá, amikor már langyos, és sűrűsödésig keverjük.) Ezek után hozzákeverjük a túrót, amit előzetesen szitán áttörünk. Akinek kevés ideje van, villával érdemes próbálkozni.

Időközben felverjük a habtejszínt, és a hideg masszához óvatosan hozzákeverjük. (Figyelem: sima zselatin használata után várjuk meg, míg a massza kihűl, hogy össze ne essen a hab.)

Ezek után a joghurtos-túrós krémet a con flakes-es csokira borítom, és beteszem a hűtőbe, kicsit hagyom dermedni.

Amint elég dermedt a teteje ahhoz, hogy ne süllyedjenek bele a gyümölcsök, megpakoljuk. (Én ribizlit és nektarint választottam a díszítéshez, hogy kicsit ellensúlyozza az édes ízeket.) Ezt követően leöntjük a langyos tortazselével, újra a hűtőbe tesszük, és hagyjuk dermedni.

Néhány órára szüksége van a dermedéshez, de nagyon finom és szuperkönnyű sütemény készül belőle.

Megjegyzés
Sajnálom, hogy nem használok mértékegységeket, így mindenki fantáziájára bízom az összeállítást, akad, aki több túróval szereti, van aki két személyre készít, de hozzászólásokban szívesen segítek. Azért írom le ezt az általam készített változatot, mert nagyon finom, ultrakönnyű, és még sütni sem kell hozzá. Ennek a tortának a változatát piskótás alappal láttam, de sem robotgép, sem temérdek tojás nem állt rendelkezésemre. A páromnak készítettem el, hiszen szereti a túrós sütiket, de nem édesszájú. Ezért használtam fel hozzá a ribizkét és magamnak rejtettem bele a csokoládét az alapba. :) Sok sikert! A receptet és a fotót Csoszancsi küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

5 / 5

1 értékelés

Ajánljuk még

Medvehagymás kenyér
Recept
Egyszerű

Medvehagymás kenyér

160 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

20 órája

Amerikai almás pite
Recept
Rafinált

Amerikai almás pite

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.14.

Hagyományos krumplilángos
Recept
Egyszerű

Hagyományos krumplilángos

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.13.

Brokkolis puffancs
Recept
Egyszerű

Brokkolis puffancs

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.10.

Az eredeti dobostorta
Recept
Mester

Az eredeti dobostorta

210 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.09.

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves
Recept
Egyszerű

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves

50 perc
|
3 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.07.

Rusztikus pizza
Recept
Rafinált

Rusztikus pizza

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.07.

Almás muffin (cukormentes)
Recept
Egyszerű

Almás muffin (cukormentes)

40 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.06.

Hasonló receptek

Amerikai almás pite recept
Recept
Rafinált

Amerikai almás pite

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.14.

Friss receptek

Medvehagymás kenyér recept
Recept
Egyszerű

Medvehagymás kenyér

160 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

20 órája

Amerikai almás pite recept
Recept
Rafinált

Amerikai almás pite

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.14.

Hagyományos krumplilángos recept
Recept
Egyszerű

Hagyományos krumplilángos

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.13.

Brokkolis puffancs recept
Recept
Egyszerű

Brokkolis puffancs

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.10.

Az eredeti dobostorta recept
Recept
Mester

Az eredeti dobostorta

210 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.09.

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves recept
Recept
Egyszerű

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves

50 perc
|
3 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.07.

Rusztikus pizza recept
Recept
Rafinált

Rusztikus pizza

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.07.

Carbonara spagetti recept
Recept
Egyszerű

Carbonara spagetti

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.06.

Almás muffin (cukormentes) recept
Recept
Egyszerű

Almás muffin (cukormentes)

40 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.06.

Pudingos keksz recept
Recept
Egyszerű

Pudingos keksz

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Szabó Enikő szerző profilképe

Szabó Enikő

|

2025.03.05.

Pásztorpite recept
Recept
Rafinált

Pásztorpite

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

2025.02.26.

Bulgogi marha recept
Recept
Egyszerű

Bulgogi marha

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Nguyen Heni szerző profilképe

Nguyen Heni

|

2025.02.24.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.