Tonhalkrém recept
recept
Egyszerű
TojásTejMustár

Tonhalkrém

15 perc
4 adag
Átlagos
4.5
2025. 08. 13.

Elkészítés

  1. A tonhalkrém elkészítéséhez először a tojásokat keményre főzzük. Ehhez hideg vízben feltesszük őket főni, majd a forrástól számítva 10 percig főzzük. Ezután hideg vízben lehűtjük, megpucoljuk, és apró kockákra vágjuk.
  2. A csemegeuborkát szintén apró kockákra daraboljuk, hogy egyenletesen oszoljon el majd a krémben, és minden falatba jusson belőle. A lila hagymát finomra aprítjuk. Érdemes a hagymát enyhén megsózni, és pár percig állni hagyni, így veszít a csípősségéből, és lágyabban illeszkedik a krém ízeihez.
  3. A tonhalkonzervet lecsöpögtetjük, majd villával lazára törjük. Nem baj, ha maradnak benne kisebb darabok, ettől lesz igazán házias és rusztikus a végeredmény.
  4. Ezután egy nagy tálba kanalazzuk a majonézt, a tejfölt és a mustárt, és krémesre keverjük, ez adja majd a tonhalkrém alapját. Hozzáadjuk a tojást, a tonhalat, az uborkát és a hagymát. Óvatosan, de alaposan összeforgatjuk, hogy a tonhalkrém minden hozzávalója szépen összeérjen.
  5. Végül megszórjuk az aprított petrezselyemmel, majd ízlés szerint sóval és frissen őrölt borssal fűszerezzük. Itt érdemes kóstolni, és ha szeretnénk, még egy kevés mustárral vagy citromlével frissíteni az ízeket.
  6. A kenyérszeleteket grillserpenyőben vagy kenyérpirítóban aranybarnára és ropogósra pirítjuk. A grillcsíkok különösen mutatósak, és egy kis füstös ízt is adnak a falatokhoz. A kész tonhalkrémet tálba kanalazzuk, a tetejét megszórjuk friss petrezselyemmel, és a pirítós mellé kínáljuk.

Recept értékelése

4.5 / 5

2 értékelés

Ajánljuk még

Recept
Egyszerű

Tejfölös gombaleves

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Csirkemellsonkás saláta

15 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Tejfölös pite csokoládémártással

50 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Fokhagymás-sajtos-tejfölös lángos

75 perc
|
4 adag
Recept
Bonyolult

Tejfölös citromtorta

70 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Klasszikus tonhalkrém

10 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Hasonló receptek

Recept
Bonyolult

Vadas sertéscombból, zsemlegombóccal

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Virslisaláta

20 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Recept
Egyszerű

Tojáskrém

30 perc
|
2 adag
|
Olcsó
Recept
Egyszerű

Friss kevert saláta házi fokhagymás krutonnal

20 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Bonyolult

Stroganoff sertéscsíkok

105 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Mustáros-tejfölös csirkecomb

120 perc
|
4 adag
|
Átlagos
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss receptek

Recept
Egyszerű

Lecsós sertésszelet pirított kolbászmorzsával

70 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Bonyolult

Olasz penicillinleves csirkemellel

55 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Spenótos tekercs leveles tésztából

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Szőlővel sült camembert

30 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Fehér gazpacho

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Tépett csirke (pulled chicken)

85 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.