
recept
Rafinált


Töltött karalábé tejszínes mártással
Hozzávalók
Elkészítés
- A vöröshagymát megpucoljuk és felkockázzuk. Egy forralóedényben vagy serpenyőben alacsony lángon olajat hevítünk, és a hagymát dinsztelni kezdjük, sózzuk, időnként megkeverjük.
- Amíg a hagyma dinsztelődik, előkészítjük a karalábét. Megmossuk, a leveleit eltávolítjuk, az alját és a tetejét levágjuk, és meghámozzuk. A megtisztított karalábék közepét egy karalábévájó vagy egy kanál segítségével kivájjuk, félretesszük.
- A petrezselymet megmossuk, apróra vágjuk, közben ha a hagyma már kissé összeesett, hozzányomjuk a fokhagymát, elkeverjük. Ha megérezzük az illatét, levesszük a tűzről, és félretesszük, hagyjuk kicsit hűlni.
- Egy keverőtálba rakjuk a darált húst, hozzáadunk egy egész tojást, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk az üvegesre dinsztelt hagymát, az aprított petrezselymet és a főtt rizst. Villával vagy kézzel alaposan összedolgozzuk a tölteléket.
- A tölteni való karalábékat megsózzuk, és a töltelékkel megtöltjük, ha marad töltelék, akkor abból gombócot formázunk.
- A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Egy tepsibe kevés olívaolajat öntünk, erre rakjuk a karalábé kivájt belsejét, szépen elrendezzük a tepsiben, sózzuk, borsozzuk, és erre helyezzük rá a töltött karalábékat, illetve a húsgombócot. Felöntjük vízzel vagy alaplével, majd lefedjük alufóliával, és a sütőbe rakjuk egy órára. Azután leszedjük a fóliát, és nagyjából 15 perc alatt pirosra sütjük a tetejét.
- A puhára párolódott karalábébelsőt egy turmixgébbe tesszük, felöntjük annyi főzőlével, ami még nem lepi el, hozzáadjuk a tejfölt és a tejszínt, és homogén mártássá pürésítjük. Végül hideg vajjal tesszük még selymesebbé a mártást. (Ezt a műveletet botmixerrel is elvégezhetjük.)
- Tálalásnál a mártás a tányérra öntjük, erre helyezzük rá a töltött karalábét, és díszítésként petrezselymet szórunk rá.
Nézd meg videón, hogyan készül a töltött karalábé tejszínes mártással!
Megjegyzés
Természetesen reszelhetünk sajtot is a tetejére, és petrezselyem helyett fűszerezhetjük kaporral, bárhogy is készítjük, remek fogás egy tavaszi asztalon.




















