
recept
Egyszerű



Tökös-mákos rétes pofonegyszerűen
Hozzávalók
A töltelékhez:
A réteslapra:
Elkészítés
- A tökös-mákos rétes receptjének elkészítéséhez a töltelékhez a legyalult tököt fél órára besózzuk. A mazsolát beáztatjuk langyos vízbe. A citromot alaposan megmossuk, héját lereszeljük, levét kinyomjuk, átszűrjük.
- A mákot összekeverjük a porcukorral, az őrölt fahéjjal, a citrom héjával és levének a felével, a leszűrt mazsolával, majd a jól kinyomkodott tököt is hozzádolgozzuk.
- 3 réteslapot benedvesített konyharuhára fektetünk, a 2 alsó lapot egyenként megpöttyözzük olvasztott vajjal, a legfelső lapot vékonyan megkenjük az olvasztott vajjal. A széleken 3-3 cm-t üresen hagyva, vékonyan megszórjuk a felső lapot zsemlemorzsával, majd ráhalmozzuk a töltelék felét. Felhajtjuk a töltelékre a rövidebb tésztaszéleket, és a konyharuha segítségével szorosan feltekerjük.
- Hajtott oldalával lefelé óvatosan egy sütőpapírral bélelt tepsire emeljük a rétest, azonnal megkenjük olvasztott vajjal. A fenti módon elkészítjük a másik rétest is, majd 200 fokos sütőben 20-25 percig sütjük. A tepsiben hagyjuk langymelegre hűlni. 4-5 cm széles, kissé rézsútos szeletekre vágjuk, porcukorral megszórva kínáljuk.
Nézd meg videón, hogyan készül a tökös-mákos rétes!
Ajánljuk még
Hasonló receptek
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Hozzászólások (0)
Legfrissebb























