Tojásos nokedli fejes salátával recept
recept
Egyszerű
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTej

Tojásos nokedli fejes salátával

45 perc
4 adag
Átlagos
2024. 04. 07.

Elkészítés

  1. A nokedlihez felteszünk egy lábasban vizet forrni. A lisztet, 2 db tojást, a vizet és a sót egy edénybe mérjük, majd ruganyosra keverjük a tésztát egy fakanállal (ha túl keménynek bizonyulna a tésztánk, szódavízzel tudjuk lazítani a szerkezetét).
  2. Ezután nokedliszaggatóval a lobogó, enyhén sós vízbe szaggatjuk a tésztát. Ha a nokedlik feljöttek a víz tetejére, szűrőkanállal kiszedjük őket.
  3. A készre főtt nokedlit folyó vízzel átmossuk, hogy ne tapadjanak össze, és egy kevés étolajjal is összekeverhetjük.
  4. A maradék tojásokat feltörjük, majd villával kissé felverjük, és sóval és borssal ízesítjük.
  5. Egy serpenyőben felolvasztjuk vajat, majd ezen közepesen lágyra megsütjük a tojást, mintha csak rántottát készítenénk.
  6. A kész rántottát összeforgatjuk a megfőtt nokedlivel, és frissen tálaljuk.
  7. Mellé frissítő fejes salátát kínálunk, amit egy kevés mézből és almaecetből készített öntettel csorgatunk meg: a mézet addig keverjük az ecetben egy kis méretű kanállal, amíg az felolvad benne, majd az ecettel megegyező mennyiségű vízzel hígitjuk az öntetet.
Megjegyzés
Recept, styling: Filep Kata, fotó: Tóth András

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Sonkás-tojásos tésztasaláta
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kaszinótojás-csokor
Recept
Bonyolult

Kaszinótojás-csokor

30 perc
|
5 adag
|
Megfizethető
Tárkonyos zöldségleves
Recept
Rafinált

Tárkonyos zöldségleves

80 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Francia rakott burgonya
Recept
Egyszerű

Francia rakott burgonya

110 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Brokkoliszószos tészta
Recept
Egyszerű

Brokkoliszószos tészta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Eggs Benedict avagy Benedek-tojás
Recept
Rafinált

Eggs Benedict avagy Benedek-tojás

30 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Házi tortillalap
Recept
Egyszerű

Házi tortillalap

30 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Sült tojásos tészta
Recept
Egyszerű

Sült tojásos tészta

45 perc
|
3 adag
|
Olcsó
Gombakrémleves egyszerűen
Recept
Egyszerű

Gombakrémleves egyszerűen

30 perc
|
8 adag
|
Átlagos

Hasonló receptek

Tepsiben sült omlett recept
Recept
Egyszerű

Tepsiben sült omlett

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Tojásos nokedli fejes salátával recept
Recept
Egyszerű

Tojásos nokedli fejes salátával

30 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Tojásos nokedli gazdagon recept
Recept
Egyszerű

Tojásos nokedli gazdagon

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Tojáspörkölt egyszerűen recept
Recept
Egyszerű

Tojáspörkölt egyszerűen

50 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Tojásos nokedli salátával recept
Recept
Bonyolult

Tojásos nokedli salátával

70 perc
|
2 adag
|
Átlagos
Zöldfűszeres tojásos nokedli bécsi salátával recept
Recept
Egyszerű

Zöldfűszeres tojásos nokedli bécsi salátával

50 perc
|
4 adag
|
Olcsó

Friss receptek

Fasírt recept
Recept
Egyszerű

Fasírt

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Frankfurti leves recept
Recept
Egyszerű

Frankfurti leves

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Epres-rebarbarás keksz  recept
Recept
Egyszerű

Epres-rebarbarás keksz

90 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Csőben sült zöldséges csirkemell recept
Recept
Egyszerű

Csőben sült zöldséges csirkemell

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Sajtos-sonkás gofri recept
Recept
Egyszerű

Sajtos-sonkás gofri

45 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Csirkés enchilada recept
Recept

Csirkés enchilada

45 perc
|
4 adag
Kéksajtkrémmel és pirított baconnel töltött gomba recept
Recept
Egyszerű

Kéksajtkrémmel és pirított baconnel töltött gomba

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Hagyományos cseresznyebefőtt recept
Recept
Egyszerű

Hagyományos cseresznyebefőtt

70 perc
|
3 adag
|
Megfizethető
Piskóta alaprecept
Recept
Egyszerű

Piskóta alaprecept

45 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Egyszerű büfés lángos  recept
Recept
Bonyolult

Egyszerű büfés lángos

90 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Frankfurti leves virslivel  recept
Recept
Bonyolult

Frankfurti leves virslivel

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.