Tiramisu palacsinta recept
recept
Mester
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTej

Tiramisu palacsinta

60 perc
4 adag
Megfizethető
2022. 01. 06.

Elkészítés

  1. A palacsinta elkészítéséhez a tojásokat összekeverjük a porcukorral, a sóval és az olvasztott vajjal. Ezután hozzákeverjük a kakaóval összekevert lisztet, majd apránként annyi szénsavas ásványvizet, hogy sima állagú, de ne túl sűrű palacsintatésztát kapjunk.
  2. Ezután teflon palacsintasütőben a szokásos módon egyesével kisütjük a palacsintákat, majd hűlni hagyjuk.
  3. A tiramisukrémhez a tojások sárgáját összekeverjük a porcukorral, majd a gőzfürdő fölött, állandó keverés mellett jó habosra, sűrűre keverjük. Ezután teljesen kihűtjük.
  4. A mascarponét robotgéppel simára keverjük a vaníliás cukorral és a teljesen kihűlt cukros-tojásos keverékkel. A habtejszínt kemény habbá verjük, majd apránként a mascarponés krémhez keverjük.
  5. A kávét a szokott módon megfőzzünk, majd hagyjuk langyosra hűlni. Belekeverjük a cukrot (ízlés szerint több cukrot is keverhetünk hozzá).
  6. A palacsintákat megtöltjük a tiramisukrémmel, és mindegyik közepére ráteszünk 2 darab, előzőleg a langyos kávéba mártott babapiskótát, majd meglocsoljuk egy kevés mandulalikőrrel. Ráhajtjuk a szabadon maradt tésztarészeket, majd óvatosan tálcára helyezzük.
  7. Az elkészült palacsintákat tálalás előtt megszórjuk cukrozott kakaóporral.


Megjegyzés
8-10 db tiramisu palacsintához elegendő a megadott mennyiség.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Hortobágyi húsos palacsinta
Recept
Egyszerű

Hortobágyi húsos palacsinta

120 perc
|
5 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.14.

Túrós palacsinta csokiöntettel
Recept
Egyszerű

Túrós palacsinta csokiöntettel

35 perc
|
16 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.02.

Csíkos palacsinta
Recept
Mester

Csíkos palacsinta

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.02.22.

Banános-nutellás palacsinta
Recept
Egyszerű

Banános-nutellás palacsinta

40 perc
|
6 adag
|
Átlagos
DÖMÖTÖR VIOLA szerző profilképe

DÖMÖTÖR VIOLA

|

2025.01.01.

Mákos-citromos palacsinta
Recept
Egyszerű

Mákos-citromos palacsinta

30 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.11.09.

Amerikai palacsinta (alaprecept)
Recept
Egyszerű

Amerikai palacsinta (alaprecept)

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
 Fonty szerző profilképe

Fonty

|

2024.07.20.

Gyors amerikai palacsinta
Recept
Egyszerű

Gyors amerikai palacsinta

25 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Laczkó Lilla Lili szerző profilképe

Laczkó Lilla Lili

|

2024.04.20.

Hasonló receptek

Hortobágyi húsos palacsinta recept
Recept
Egyszerű

Hortobágyi húsos palacsinta

120 perc
|
5 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.14.

Csíkos palacsinta recept
Recept
Mester

Csíkos palacsinta

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.02.22.

Banános-nutellás palacsinta recept
Recept
Egyszerű

Banános-nutellás palacsinta

40 perc
|
6 adag
|
Átlagos
DÖMÖTÖR VIOLA szerző profilképe

DÖMÖTÖR VIOLA

|

2025.01.01.

Amerikai palacsinta (alaprecept) recept
Recept
Egyszerű

Amerikai palacsinta (alaprecept)

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
 Fonty szerző profilképe

Fonty

|

2024.07.20.

Friss receptek

Enchilada recept
Recept
Rafinált

Enchilada

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2025.04.24.

Répatorta cupcake grillázzsal recept
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.18.

Tojássaláta tésztatölcsérben recept
Recept
Egyszerű

Tojássaláta tésztatölcsérben

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.04.12.

Csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta recept
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Csokikrémes choux  recept
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Baconös tojáskrém recept
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Citromos-bazsalikomos tarte recept
Recept
Rafinált

Citromos-bazsalikomos tarte

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.10.

Egyszerű máglyarakás recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű máglyarakás

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.10.

Nyuszis linzer recept
Recept
Egyszerű

Nyuszis linzer

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.09.

Banános répatorta recept
Recept
Bonyolult

Banános répatorta

120 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.09.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.