
recept
Rafinált




Tiramisu (cukormentes recept)
Hozzávalók
Elkészítés
- A mascarponét kikeverjük az eritrittel, és a vaníliaaromával, majd egyesével hozzákeverjük a tojások sárgáját is.
- A tojások fehérjét egy csipet sóval és egy teáskanál eritrittel kemény habbá verjük, majd apránként, óvatosan hozzákeverjük a mascarponés krémhez.
- A lefőzött feketekávét összekeverjük a tejjel, majd meglangyosítjuk.
- Az elkészült krémből egy pár kanálnyit egy jénai aljába teszünk, majd kirakjuk az előzőleg egy pillanatra a kávéba mártott keksszel, majd megszórjuk kakaóporral.
- Addig folytatjuk a rétegezést, míg elfogy a keksz is, és a krém is, végül megszórjuk kakaóporral a tetejét, és 1-2 órára a hűtőbe tesszük, hogy a krém egy kicsit megdermedjen, és az ízek kellően összeérjenek.
Megjegyzés
Kevéssel tálalás előtt vegyük ki a tiramisut a hűtőből, hogy ne legyen nagyon hideg, majd ízlés szerint fagylaltos kehelybe, vagy desszertes tányéron tálaljuk.
Tipp: Ízlés szerint a kekszet meglocsolhatjuk egy kevéske rummal, de ez el is hagyható, ha nem fér bele a diétánkba.


















