Tejszínes rakott tészta pulykamellel recept
recept
Rafinált

Tejszínes rakott tészta pulykamellel

75 perc
6 adag
Átlagos
2021. 01. 26.

Elkészítés

  1. Húst felkockázzuk vagy -csíkozzuk, egy tálba 2 evőkanál olaj, bors, csirke-fűszerkeverék, oregánó, kakukkfű, zúzott fokhagyma keverékében a húst megforgatjuk, és kis időre hűtőbe rakom.
  2. Hagymát apró kockára vágva 2 evőkanál olajon lepirítjuk, majd hozzáadjuk a pirospaprikát, végül a korábban elkészített húst, és fehéredésig sütjük.
  3. Vízzel felöntjük, hozzáajuk a leveskockát, a fokhagymagranulátumot, az ételízesítőt, a tengeri sót, az apróra vágott sárgarépát, a petrezselymet, és 20-30 percig főzzük, majd mehet a liszt és a főzőtejszín, amivel még újraforrásig fő.
  4. Tésztát kifőzzük, jénait kivajazzuk, majd jöhet a sajtmártás, az elkészült ragu levéből ( 4-5 evőkanál), kiegészítve a maradék főzőtejszínnel felforraljuk, közben hozzátesszük a füstölt- és atrappistasajtot, valamint a két tömlős sajtot. Fűszerként gyömbér, fehér bors, szerecsendió, ételízesítő következik.
  5. Egy hőálló tálat kivajazunk, majd a tésztát és a ragut, több sorban egymásra rétegezzük, a tetejét meglocsoljuk a sajtmártással, és díszítésként megszórjuk a petrezselyemmel és az oregánóval, a maradék füstölt sajttal, és már mehet is a 180 fokra előmelegített sütőbe. Kb. 30 perc alatt készre sütjük.

    Ajánljuk még:

13 OLCSÓ, EGYSZERŰ ÉS LAKTATÓ RAKOTT TÉSZTA JANUÁRRA >>>

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Csirkecombok boros-mustáros szószban
Recept
Egyszerű

Csirkecombok boros-mustáros szószban

90 perc
|
4 adag
|
Költséges
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.02.13.

Tejszínes brokkolikrémleves
Recept
Egyszerű

Tejszínes brokkolikrémleves

45 perc
|
2 adag
|
Átlagos
DÖMÖTÖR VIOLA szerző profilképe

DÖMÖTÖR VIOLA

|

2024.09.01.

Krémes karfiolleves
Recept
Bonyolult

Krémes karfiolleves

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Pataky Krisztina szerző profilképe

Pataky Krisztina

|

2024.08.31.

Fahéjas almaleves
Recept
Egyszerű

Fahéjas almaleves

20 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Virág Katalin szerző profilképe

Virág Katalin

|

2024.08.25.

Kétsajtos rakott cukkini
Recept
Egyszerű

Kétsajtos rakott cukkini

50 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.07.23.

Tejszínes őszibarack-krémleves
Recept
Egyszerű

Tejszínes őszibarack-krémleves

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Malmos Szilvia szerző profilképe

Malmos Szilvia

|

2024.07.21.

Tejszínes meggyleves (cibere)
Recept
Egyszerű

Tejszínes meggyleves (cibere)

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.07.16.

Erdei gyümölcsös fagyi házilag
Recept
Egyszerű

Erdei gyümölcsös fagyi házilag

120 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.07.12.

Hasonló receptek

Vaníliás-karamellás Mária szelet  recept
Recept
Egyszerű

Vaníliás-karamellás Mária szelet

75 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Vass Lászlóné szerző profilképe

Vass Lászlóné

|

2021.02.23.

Snickers házilag recept
Recept
Mester

Snickers házilag

75 perc
|
3 adag
|
Átlagos
Tóth Éva szerző profilképe

Tóth Éva

|

2020.08.25.

Tejfölös kocka kivivel recept
Recept
Egyszerű

Tejfölös kocka kivivel

75 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Vass Lászlóné szerző profilképe

Vass Lászlóné

|

2019.09.28.

Citromszelet recept
Recept
Egyszerű

Citromszelet

75 perc
|
12 adag
|
Olcsó
Pataky Krisztina szerző profilképe

Pataky Krisztina

|

2018.11.22.

Krumplis-gombás rakottas recept
Recept
Egyszerű

Krumplis-gombás rakottas

75 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Pataky Krisztina szerző profilképe

Pataky Krisztina

|

2018.09.06.

Friss receptek

Medvehagymás kenyér recept
Recept
Egyszerű

Medvehagymás kenyér

160 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.15.

Amerikai almás pite recept
Recept
Rafinált

Amerikai almás pite

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.14.

Hagyományos krumplilángos recept
Recept
Egyszerű

Hagyományos krumplilángos

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.13.

Brokkolis puffancs recept
Recept
Egyszerű

Brokkolis puffancs

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.10.

Az eredeti dobostorta recept
Recept
Mester

Az eredeti dobostorta

210 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.09.

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves recept
Recept
Egyszerű

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves

50 perc
|
3 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.07.

Rusztikus pizza recept
Recept
Rafinált

Rusztikus pizza

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.07.

Carbonara spagetti recept
Recept
Egyszerű

Carbonara spagetti

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.06.

Almás muffin (cukormentes) recept
Recept
Egyszerű

Almás muffin (cukormentes)

40 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.06.

Pudingos keksz recept
Recept
Egyszerű

Pudingos keksz

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Szabó Enikő szerző profilképe

Szabó Enikő

|

2025.03.05.

Pásztorpite recept
Recept
Rafinált

Pásztorpite

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

2025.02.26.

Bulgogi marha recept
Recept
Egyszerű

Bulgogi marha

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Nguyen Heni szerző profilképe

Nguyen Heni

|

2025.02.24.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.