Tejfölös citromtorta  recept
recept
Bonyolult
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTej

Tejfölös citromtorta

70 perc
12 adag
Megfizethető
2025. 07. 21.
Frissítve: 2026. 06. 30.

Elkészítés

  1. A tejfölös citromtorta alapjához a tojásokat a cukorral elektromos habverővel, maximális fokozaton habosra verjük. Amikor a térfogata megduplázódik, és világos, levegős masszát kapunk, hozzákeverjük a lisztet, majd egy kivajazott, 27–28 cm átmérőjű formában megsütjük a 180 fokos sütőben. A megsült piskótát rácsra borítjuk, és hagyjuk teljesen kihűlni, közben elkészítjük a citromos, habos krémet.
  2. A tejfölös citromtorta krémjéhez első lépésként két pohárban hideg vízbe áztatjuk a zselatinlapokat: az egyikbe kilencet, a másikba egyet. A citromokat alaposan megmossuk, lereszeljük a héjukat, majd az egyik gyümölcs levét is kifacsarjuk. A tejfölt a porcukorral, a mascarponéval, valamint a citromhéjjal és -lével simára keverjük. A kilenc beáztatott zselatinlapot kinyomkodjuk, feloldjuk egy kevés forró vízben, majd hőkiegyenlítéssel elkeverjük a citromos tejfölös krémben. A tejszínt kemény habbá verjük a két evőkanál porcukorral, és gyors mozdulatokkal a krémhez forgatjuk.
  3. A kihűlt piskótalapot egy 26 cm átmérőjű, kapcsos tortaforma aljába fektetjük, és rásimítjuk a kész citromos habot. A tejfölös citromtortát ezután legalább egy órára hűtőbe tesszük, hogy a krém szépen megdermedjen. 
  4. Közben a citrusszörpöt egy kis lábasban felmelegítjük, majd feloldjuk benne az utolsó, beáztatott és kinyomkodott zselatinlapot. Amint a szirup langyosra hűlt, óvatosan a megdermedt torta tetejére öntjük, majd visszatesszük a hűtőbe további néhány órára.
  5. A teljesen kihűlt és megszilárdult tejfölös citromtorta tetejét friss citromszeletekkel és mentalevelekkel díszítjük, majd szeletekre vágva kínáljuk. Ez a mennyei desszert üde íze miatt remek választás melegebb napokra, vagy akár ünnepi alkalmakra is.
     

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Recept
Egyszerű

Házias mákos csiga

90 perc
|
8 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Citromos posset

260 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Meggyes kókuszgolyó

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Mini banános palacsinta

20 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Rafinált

Maracujás pohárkrém

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Recept
Egyszerű

Tejfölös pite csokoládémártással

50 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Tízperces sütőporos fánk

45 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Recept
Bonyolult

Eperrel töltött derelye tejfölmártással

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Sütés nélküli citromtorta

45 perc
|
8 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Mézes tejfölös szelet

120 perc
|
15 adag
|
Átlagos
Recept
Mester

Sajttorta (cheesecake)

75 perc
|
10 adag
|
Megfizethető
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss receptek

Recept
Bonyolult

Olasz penicillinleves csirkemellel

55 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Spenótos tekercs leveles tésztából

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Szőlővel sült camembert

30 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Fehér gazpacho

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Tépett csirke (pulled chicken)

85 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Cukkinis krumplileves

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.