Szilveszteri vöröslencse-saláta recept
recept
Rafinált
TejDiófélékMustár

Szilveszteri vöröslencse-saláta

30 perc
4 adag
Átlagos
2023. 12. 31.

Elkészítés

  1. Először összeállítjuk az öntetet: egy keverőtálba öntjük az olajat, hozzáadjuk a mézet, a mustárt, a balzsamecetet, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük kardamommal, köménnyel, szerecsendióval, fahéjjal, majd az egészet homogén állagúra keverjük, ha sűrű, kevés vízzel hígítjuk.
  2. Következik a saláta, ehhez előkészítjük az alapanyagokat, a lencsét megfőzzük, ügyeljünk arra, hogy a vörös lencse áztatás nélkül is hamar szétfő. A lila hagymát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk, a retket leválasztjuk a leveleiről, megmossuk, vékonyan felkarikázzuk, a szárított paradicsomot kockákra vágjuk, a zellerszárakat megtisztítjuk, és szintén apró kockákra vágjuk, a gránátalmát félbevágjuk, és egy tálba ütögetjük a magokat.
  3. Egy salátástálba öntjük a főtt lencsét, hozzáadjuk a lila hagymát, a retket, a szárított paradicsomot, a zellert és a gránátalmamagokat.
  4. Az öntetet a salátaalapra öntjük, és az egészet finom mozdulatokkal összekeverjük. A kész salátát tálalásig hűtőbe tesszük legalább 2 órára.
  5. Tálaláskor morzsolt feta sajtot és karikákra vágott újhagymát rakunk a tetejére.

Nézd meg videón, hogyan készül a szilveszteri vöröslencse-saláta!

 

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Sültcukkini-saláta
Recept
Egyszerű

Sültcukkini-saláta

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
A legfinomabb franciasaláta
Recept
Egyszerű

A legfinomabb franciasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Gyümölcssaláta
Recept
Egyszerű

Gyümölcssaláta

15 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Franciasaláta házi majonézzel
Recept
Egyszerű

Franciasaláta házi majonézzel

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Tonhalas rizssaláta
Recept
Egyszerű

Tonhalas rizssaláta

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mentás görögdinnyesaláta
Recept
Egyszerű

Mentás görögdinnyesaláta

15 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Hagyományos céklasaláta
Recept
Egyszerű

Hagyományos céklasaláta

70 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Áfonyás-mozzarellás dinnyesaláta
Recept
Egyszerű

Áfonyás-mozzarellás dinnyesaláta

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mézes-szezámmagos pulykafalatok rizssalátával
Recept
Bonyolult

Mézes-szezámmagos pulykafalatok rizssalátával

60 perc
|
4 adag
|
Költséges

Hasonló receptek

Mustáros-füstölt húsos lencsesaláta recept
Recept
Egyszerű

Mustáros-füstölt húsos lencsesaláta

70 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Csicseriborsós lencsesaláta füstölt kolbásszal recept
Recept
Rafinált

Csicseriborsós lencsesaláta füstölt kolbásszal

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lencsesaláta virslivel recept
Recept
Egyszerű

Lencsesaláta virslivel

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Pikáns vöröslencse leves füstölt tarjával  recept
Recept
Mester

Pikáns vöröslencse leves füstölt tarjával

120 perc
|
8 adag
|
Költséges

Friss receptek

Piskóta alaprecept
Recept
Egyszerű

Piskóta alaprecept

45 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Egyszerű büfés lángos  recept
Recept
Bonyolult

Egyszerű büfés lángos

90 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Frankfurti leves virslivel  recept
Recept
Bonyolult

Frankfurti leves virslivel

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Bodzás-epres panna cotta recept
Recept
Rafinált

Bodzás-epres panna cotta

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Ázsiai pirított csirke zöldségekkel recept
Recept
Egyszerű

Ázsiai pirított csirke zöldségekkel

30 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Omlós linzer recept
Recept
Egyszerű

Omlós linzer

40 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Taco házilag recept
Recept
Bonyolult

Taco házilag

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Joghurtos-cseresznyés kuglóf recept
Recept
Egyszerű

Joghurtos-cseresznyés kuglóf

80 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Betyáros rántott csirkemell recept
Recept
Bonyolult

Betyáros rántott csirkemell

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Hideg eperkrémleves túrógombóccal recept
Recept
Rafinált

Hideg eperkrémleves túrógombóccal

40 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Brassói csirkemellből recept
Recept
Egyszerű

Brassói csirkemellből

70 perc
|
3 adag
|
Átlagos
Csirkés fasírtgolyó air fryerben recept
Recept
Egyszerű

Csirkés fasírtgolyó air fryerben

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.