Szilvás gombóc hagyományos és mákos bundában recept
recept
Egyszerű

Szilvás gombóc hagyományos és mákos bundában

75 perc
5 adag
Megfizethető
2023. 02. 11.

Elkészítés

  1. A zsemlemorzsa pirításával kezdjük, hogy a készre főtt gombócokat, a főzővízből kiszedve, rögtön beleforgassuk. Az olajat felhevítjük, majd hozzáadjuk a zsemlemorzsát, és állandó kevergetés mellett szép aranybarnára pirítjuk. (Kisebb lángon pirítsuk, és kevergessük, mert a zsemlemorzsa könnyen megég.)
  2. A darált mákkal csak annyi a dolgunk, hogy összekeverjük a porcukorral.
  3. A krumplit megpucoljuk, majd kisebb kockákra felvágjuk, és enyhén sós vízben puhára főzzük. Ezután leszűrjük, krumplinyomón átnyomjuk (vagy villával alaposan összenyomjuk), és hagyjuk kihűlni. (Mindenképpen hagyjuk kihűlni, mert ha meleg a krumpli, akkor nagyon sok lisztet felvesz, a tészta lágy lesz, és nehéz lesz vele dolgozni.)
  4. Amikor a krumpli kihűlt, hozzáadjuk a lisztet, egy mokkáskanál sót és az egész tojást, majd gyors mozdulatokkal összegyúrjuk a tésztát. (A lisztet ne egyszerre adjuk hozzá, mert lehet, hogy kevesebb is elég, de ha szükséges, akkor többet is tehetünk hozzá. Egy könnyen nyújtható tésztát kell hogy kapjunk.) Ezután lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk a tésztát, majd felvágjuk akkora kockákra, hogy a szilvát könnyedén bele tudjuk majd csomagolni.
  5. Ezután a tészta közepére ráhelyezzük a kimagozott szilvát, majd gombóccá formázzuk. Egy nagyobb edénybe bőséges mennyiségű vizet forralunk, majd óvatosan belehelyezzük a gombócokat. Megvárjuk, míg feljönnek a forrásban lévő víz tetejére, majd 5-6 percig főzzük még. (Közben fakanállal óvatosan keverjük meg, nehogy leragadjanak az edény aljára.)
  6. A készre főtt gombócokat szűrőkanállal kiszedjük, alaposan lecsepegtetjük, majd óvatosan beleforgatjuk az előzőleg megpirított zsemlemorzsába vagy a darált mákba, és tálalásig melegen tartjuk.

TOP 5 SZILVÁS GOMBÓC, AMINEK A NAGYI IS ELKÉRI A RECEPTJÉT >>>

SZILVÁS GOMBÓC, AHOGY MÉG NEM PRÓBÁLTAD >>>

Megjegyzés
Mákos is lett meg zsemlemorzsás fahéjas porcukros.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Szilvás-fűszeres csirke
Recept
Egyszerű

Szilvás-fűszeres csirke

50 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Cukormentes szilvás pite
Recept
Egyszerű

Cukormentes szilvás pite

90 perc
|
8 adag
|
Átlagos
Szilvás gombóc
Recept
Egyszerű

Szilvás gombóc

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Puncskrémes-szilvás kocka
Recept
Rafinált

Puncskrémes-szilvás kocka

85 perc
|
5 adag
|
Átlagos
Szilvás gombóc krumplis tésztából
Recept
Rafinált

Szilvás gombóc krumplis tésztából

90 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Kakaós gombóc egyszerűen
Recept
Egyszerű

Kakaós gombóc egyszerűen

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Szilvás gombóc recept
Recept
Egyszerű

Szilvás gombóc

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Expressz szilvás gombóc recept
Recept
Egyszerű

Expressz szilvás gombóc

45 perc
|
5 adag
|
Olcsó
Szilvás gombóc, ahogy Alexandra készíti recept
Recept
Egyszerű

Szilvás gombóc, ahogy Alexandra készíti

60 perc
|
5 adag
|
Olcsó

Friss receptek

Fűszervajas grillcsirke sült újburgonyával  recept
Recept
Rafinált

Fűszervajas grillcsirke sült újburgonyával

100 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Citromos-ricottás palacsintatorony recept
Recept
Egyszerű

Citromos-ricottás palacsintatorony

25 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Gluténmentes piskótatekercs vaníliakrémmel és eperrel recept
Recept
Egyszerű

Gluténmentes piskótatekercs vaníliakrémmel és eperrel

40 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Tavaszi sárgarépa-krémleves recept
Recept
Egyszerű

Tavaszi sárgarépa-krémleves

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mrs. Lipton meggyes lepénye recept
Recept
Egyszerű

Mrs. Lipton meggyes lepénye

70 perc
|
6 adag
|
Átlagos

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.