Szicíliai tiramisutorta recept
recept
Mester
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTej

Szicíliai tiramisutorta

60 perc
0 adag
Költséges
5
2017. 04. 07.

Elkészítés

  1. A torta elkészítését a krémmel kezdjük, hogy legyen időnk kellően kihűteni. Ehhez a cukrot és a tojások sárgáját robotgéppel felverjük, amíg krémes és halványsárga lesz. Vízgőz fölé tesszük, a Marsala bor felét a tojássárgájákhoz keverjük, és 1 perc alatt felverjük.
  2. Fokozatosan beleverjük a maradék Marsala bort és a fehérbort is. 6-10 percig főzzük, közben habosra és sűrűre keverjük a robotgéppel (addig, amíg elég sűrű lesz ahhoz, hogy csomókká álljon össze, amikor lecsöpögtetjük a habverőről). Ügyelünk, hogy ne főzzük túl, különben megkocsonyásodik. Amikor már jó, levesszük a tűzről, rövid ideig kevergetjük, majd letakarjuk, és a hűtőbe tesszük.
  3. A tejszínt egy nagy tálban kemény habbá verjük 2 evőkanál cukorral, majd egy spatula segítségével beleforgatjuk a mascarponét, és óvatosan összekeverjük. Ezután hozzáadjuk a zabaglionét (ha a zabaglione időközben szétvált, jól felverjük, hogy összeálljon), összeforgatjuk, majd 3 órára a hűtőbe tesszük.
  4. A kávét és a konyakot összekeverjük a maradék cukorral és a vaníliakivonattal. A babapiskóta 1/4 részét lerakjuk tortaformába, és meglocsoljuk a kávés keverékkel. Erre kenjünk a krém negyedét, majd ezt a rétegezést megismételjük háromszor, végül a krémmel zárjuk az egészet.
  5. A tetejét meghintjük a kakaóval, egyenletesen elosztva, hogy mindenhova jusson, és megszórhatjuk egy kevés csokival. Tálalás előtt a hűtőbe tesszük legalább fél napra, hogy az ízek jól összeérjenek.

Megjegyzés
Ezt a receptet Szicíliából hoztam.

Recept értékelése

5 / 5

2 értékelés

Ajánljuk még

Tiramisutorta
Recept
Egyszerű

Tiramisutorta

75 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
A legfinomabb babapiskótás desszert
Recept
Egyszerű

A legfinomabb babapiskótás desszert

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Barackos-túrós őzgerinc babapiskótával
Recept
Egyszerű

Barackos-túrós őzgerinc babapiskótával

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Epres-mascarponés palacsintatorta
Recept
Egyszerű

Epres-mascarponés palacsintatorta

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Házi vaníliasodó
Recept
Egyszerű

Házi vaníliasodó

10 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Vaníliakrémmel töltött fánk
Recept
Egyszerű

Vaníliakrémmel töltött fánk

130 perc
|
16 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Tiramisu egyszerűen recept
Recept
Egyszerű

Tiramisu egyszerűen

30 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Klasszikus francia hagymaleves recept
Recept
Egyszerű

Klasszikus francia hagymaleves

55 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Hideg őszibarack-krémleves  recept
Recept
Egyszerű

Hideg őszibarack-krémleves

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Nutellás tiramisu recept
Recept
Egyszerű

Nutellás tiramisu

30 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Egyszerű pudingos süti (Kedidili bisküvili) recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű pudingos süti (Kedidili bisküvili)

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Diós tiramisu recept
Recept
Bonyolult

Diós tiramisu

210 perc
|
8 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Mákos-túrós kuglóf recept
Recept
Egyszerű

Mákos-túrós kuglóf

85 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Pudingos-cseresznyés tekercs  recept
Recept
Bonyolult

Pudingos-cseresznyés tekercs

65 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Tejfölös pite csokoládémártással recept
Recept
Egyszerű

Tejfölös pite csokoládémártással

50 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Citromos tiramisu recept
Recept
Egyszerű

Citromos tiramisu

60 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Tiramisutorta recept
Recept
Egyszerű

Tiramisutorta

75 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Spenóttal töltött palacsinta  recept
Recept
Egyszerű

Spenóttal töltött palacsinta

85 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.