Szedres pohárkrém recept
recept
Egyszerű
Glutént tartalmazó gabonafélékTej

Szedres pohárkrém

45 perc
4 adag
Költséges
2022. 08. 01.

Elkészítés

  1. A mascarponéhoz adjuk hozzá a joghurtot, a porcukrot, a vaníliás cukrot és keverjük simára.
  2. A kekszet tegyük zacskóba, és sodrófával ütögetve törjük apróra, majd adjuk hozzá a mascarponés krémhez. Jól keverjük össze.
  3. A tejszínt a habfix-szel keverjük kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük, forgassuk össze a kekszes krémmel.
  4. Kanalazzuk ízlés szerinti poharakba a krémet, majd tegyük a hűtőbe, míg előkészítjük a szedret.
  5. Tegyük tányérba az előzőleg folyó víz alatt megmosott és alaposan lecsöpögtetett szedret, majd szórjuk meg a barnacukorral, a vaníliás cukorral és ízlés szerinti mennyiségű őrölt fahéjjal.
  6. Tegyük a mikróba, és pár perc alatt karamellizáljuk meg, majd hűtsük ki teljesen. Közben egyszer óvatosan keverjük át, és figyeljünk rá, nehogy túlkaramellizáljuk, mert különben a szeder szemek szétesnek.
  7. Amikor a szeder már teljesen kihűlt, vegyük ki a pohárkrémeket a hűtőből, kanalazzuk rájuk a karamellizált szedret, majd tegyük vissza a hűtőbe, hogy kellően lehűljön.
  8. Szederszemekkel és Oreo keksszel díszíthetjük.

Megjegyzés
Tálalás előtt pár perccel vegyük ki a pohárkrémet a hűtőből, hogy ne legyen túl hideg, majd úgy kínáljuk.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Recept
Rafinált

Maracujás pohárkrém

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Citromos túrótorta sütés nélkül

420 perc
|
12 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Csokoládés kekszszalámi

15 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Recept
Egyszerű

Epres-rebarbarás pohárdesszert

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Rafinált

Eredeti gofri

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Sütés nélküli répatortakocka

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Recept
Egyszerű

Barackos-túrókrémes pohárkrém

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Csokis monte

20 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Mester

Epres-bodzás pohárkrém

40 perc
|
8 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Sárgadinnyés-túrós pohárdesszert

15 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Zserbó pohárkrém

20 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Citromhab pohárdesszert (citrom mousse)

15 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Friss receptek

Recept
Bonyolult

Olasz penicillinleves csirkemellel

55 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Spenótos tekercs leveles tésztából

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Szőlővel sült camembert

30 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Fehér gazpacho

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Tépett csirke (pulled chicken)

85 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Cukkinis krumplileves

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.