Szedres francia pite (galette) recept
recept
Mester

Szedres francia pite (galette)

90 perc
8 adag
Átlagos
2017. 07. 29.

Elkészítés

  1. A keverőtálba szórt lisztet, sót, cukrot és apróra kockázott vajat ujjainkkal borsónyi morzsákká dolgozzuk, majd 8 cl jéghideg vizet hozzáadva gyorsan simára gyúrjuk. Folpakba csomagolva a hűtőben pihentetjük kb. 45 percig.
     
  2. Közben a sütőt alsó-felső fűtéssel előmelegítjük 220 fokra. A töltelékhez az átválogatott, megmosott és leszárított szedret összeforgatjuk a narancshéjjal, a liszttel és a cukorral, majd állni hagyjuk.
     
  3. A tésztát egy ív enyhén belisztezett sütőpapíron nem túl vékony, kb. 30 cm átmérőjű kerek lappá nyújtjuk. Nem baj, ha nem szabályos kör alakú! A közepére halmozott gyümölcsöt a szélek felé eloszlatjuk úgy, hogy körben legalább egy 3 cm-es sáv szabadon maradjon. Ezt beráncolva ráhajtjuk a töltelékre, és finoman összenyomkodjuk.
     
  4. A pitét a papírral együtt ügyesen átemeljük egy sütőlemezre vagy tepsibe. A tésztát megkenjük az elkevert tojással és megszórjuk a barna cukorral, majd az előmelegített sütőben aranyszínűre sütjük 20-30 perc alatt.
     

Tudj meg mindent a galette-ről >>>

 

 

Galette receptek >>> 

Megjegyzés
Kínáld melegen, egy gombóc vaníliafagyival!

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Eredeti gofri
Recept
Rafinált

Eredeti gofri

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Szilvalekvár szederrel
Recept
Bonyolult

Szilvalekvár szederrel

135 perc
|
3 adag
|
Megfizethető
Sárgabarack-krémleves tejszín nélkül
Recept
Bonyolult

Sárgabarack-krémleves tejszín nélkül

55 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Narancsos szederleves
Recept
Egyszerű

Narancsos szederleves

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Epres galette
Recept
Egyszerű

Epres galette

55 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Sonkás-brokkolis galette
Recept
Egyszerű

Sonkás-brokkolis galette

40 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Narancsos szederleves recept
Recept
Egyszerű

Narancsos szederleves

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Diós-almás gyümölcskenyér recept
Recept
Egyszerű

Diós-almás gyümölcskenyér

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Pillekönnyű szalagos fánk recept
Recept
Bonyolult

Pillekönnyű szalagos fánk

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Csülkös bableves fejtett babból recept
Recept
Egyszerű

Csülkös bableves fejtett babból

110 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kinder tejszelet recept
Recept
Rafinált

Kinder tejszelet

75 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Házi halrudacska rizibizivel és tartármártással recept
Recept
Egyszerű

Házi halrudacska rizibizivel és tartármártással

90 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Sütőtökös-fahéjas csiga recept
Recept
Rafinált

Sütőtökös-fahéjas csiga

165 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.