Szaftos-sült császárhús lencsesalátával recept
recept
Egyszerű

Szaftos-sült császárhús lencsesalátával

120 perc
6 adag
Költséges
2019. 01. 09.

Elkészítés

  1. A császárhús bőrös felét egy éles késsel rombusz alakban beirdaljuk. A kakukkfű és rozmaring levélkéket lecsipkedjük a szárról, majd apróra felvágjuk. Ezután hozzáadjuk az ételízesítőt, ízlés szerint frissen őrölt színes borsot, a préselt fokhagymát, és összekeverjük. A császárhús minden oldalát alaposan bedörzsöljük sóval, majd a beirdalt bőr réseibe beledörzsöljük a fűszerkeveréket. Ezután pár órára, vagy egész éjszakára a hűtőbe tesszük, hogy a só, és az ízek kellően átjárják a hús.
  2. Sütés előtt a tepsibe öntjük a bort, és a bőrös felével lefelé belehelyezzük a befűszerezett húst, majd fóliával lefedjük. (bor helyett vizet is önthetünk a tepsibe) Előmelegített sütőbe helyezzük, majd 120 fokon 2 órán át pároljuk a húst. Ezután kivesszük, és átfordítjuk a húst úgy, hogy a húsos fele kerüljön felülre, majd szintén lefedjük fóliával. Visszatesszük a sütőbe, és még 1 órán át pároljuk, hogy kellően megpuhuljon. Amikor a hús puha, levesszük a fóliát, majd feljebb vesszük a hőfokot, és kb. 1 óra alatt szép pirosra sütjük. A sütőből kivéve a húst hagyjuk állni,kicsit hűlni, hogy szépen fel tudjuk szeletelni.
  3. A lencsét pár órára hideg vízbe áztatjuk, majd leöntjük róla a vizet. Ezután egy lábasba áttesszük, bő vízzel felöntjük, sózzuk és babérlevelet teszünk bele és puhára főzzük, majd leszűrjük, és kihűtjük teljesen. (arra figyeljünk, nehogy túlfőzzük)
  4. A sárgarépát megpucoljuk, majd kisebb kockákra felvágjuk. Enyhén sós vízben roppanósra főzzük, majd leszűrjük, és kihűtjük teljesen. Az almát megpucoljuk, felvágjuk vékony cikkekre, majd kisebb kockára. Citromlével meglocsoljuk, hogy ne barnuljon meg.
  5. Az öntet hozzávalóit összekeverjük. Közben kóstoljuk, és ha szükséges ízlés szerint adunk hozzá még mézet, citromlevet. A teljesen kihűlt lencséhez hozzáadjuk a sárgarépát és az almát, majd összekeverjük. Ezután ráöntjük az öntetet, és óvatosan összeforgatjuk, majd hagyjuk pár órát állni, hogy az ízek kellően összeérjenek.

5 IZGALMAS RECEPT LENCSÉVEL, AMIT MÉG NEM PRÓBÁLTÁL >>>

LENCSELEVES, -FASÍRT ÉS -SALÁTA - 10 TUTI LENCSÉS RECEPT SZILVESZTERRE, HA NEM SZERETED A FŐZELÉKET >>>

Megjegyzés
Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a császárhúst, majd a lencsesalátával kínáljuk.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Virslis lencsesaláta
Recept
Egyszerű

Virslis lencsesaláta

35 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mustáros-füstölt húsos lencsesaláta
Recept
Egyszerű

Mustáros-füstölt húsos lencsesaláta

70 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Szilveszteri vöröslencse-saláta
Recept
Rafinált

Szilveszteri vöröslencse-saláta

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Csicseriborsós lencsesaláta füstölt kolbásszal
Recept
Rafinált

Csicseriborsós lencsesaláta füstölt kolbásszal

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lencsesaláta virslivel
Recept
Egyszerű

Lencsesaláta virslivel

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Sertéstokány füstölt szalonnával recept
Recept
Egyszerű

Sertéstokány füstölt szalonnával

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Resztelt máj recept
Recept
Egyszerű

Resztelt máj

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Gorgonzolás körte recept
Recept
Egyszerű

Gorgonzolás körte

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Vajbabos sertésragu recept
Recept
Rafinált

Vajbabos sertésragu

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Csirkés taco recept
Recept
Egyszerű

Csirkés taco

40 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Csülkös-káposztás bableves  recept
Recept
Egyszerű

Csülkös-káposztás bableves

145 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Svéd almás csiga  recept
Recept
Rafinált

Svéd almás csiga

50 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Sertéstokány füstölt szalonnával recept
Recept
Egyszerű

Sertéstokány füstölt szalonnával

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Fahéjas kelt tészta air fryerben recept
Recept
Rafinált

Fahéjas kelt tészta air fryerben

105 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Diós-almás gyümölcskenyér recept
Recept
Egyszerű

Diós-almás gyümölcskenyér

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.