Svéd mandulatorta  recept
recept
Mester
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTejDiófélék

Svéd mandulatorta

75 perc
12 adag
Átlagos
2022. 09. 12.

Elkészítés

  1. A svéd mandulatorta elkészítéséhez előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
  2. Egy 20 cm-es tortaforma alját befedjük szilikonos sütőpapírral. (Az oldalát nem szabad bekenni sem vajjal, sem olajjal, mert akkor lecsúszik róla piskóta.)
  3. A mandulalisztet, a kakaóport, a keményítőt és a sót egy tálba összekeverjük.
  4. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a citromlevet és azzal is tovább verjük . 2-3 részletben beletesszük a cukrot, és fényesre verjük a habot.
  5. A mandulalisztes keveréket hozzáadjuk a habhoz és óvatos mozdulatokkal – hogy ne törjük össze a habot –belekeverjük. A masszát az előkészített tortaformába öntjük.
  6. Előmelegített sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük a piskótát. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy kellően átsült-e. (Az első 20 percben nem szabad kinyitni a sütőt, mert összeesik a tészta!)
  7. Közben egy száraz serpenyőben megpirítjuk a szeletelt mandulát és félretesszük.
  8. A megsült mandulás piskótát a formával együtt fejjel lefelé egy rácsra fordítjuk és hagyjuk a tésztát teljesen kihűlni.
  9. Míg hűl a piskóta elkészítjük a krémet. Először a tojássárgákat a cukorral fehéredésig habosítjuk.
  10. A tejszínt a keményítővel egy lábasban csomómentesre keverjük, és sűrűre főzzük. Hozzáadjuk a vaj egyharmadát, és hagyjuk langyosra hűlni.
  11. Ekkor hozzáadjuk a cukros tojássárgáját, és folyamatos keverés közben ismét felmelegítjük 80 fokosra. Tovább nem szabad, mert akkor kicsapódik a tojás és egy édes rántottánk lesz!
  12. Még melegen hozzákeverjük a többi hideg vajat is, majd a krémet a fagyasztóba tesszük, hogy kenhető állagú legyen.
  13. A kihűlt mandulás tortalapot egy éles késsel kivágjuk a tortakarimából. Lehúzzuk az aljáról a sütőpapírt, és az alját felfelé hagyva – így egyenes lesz a torta teteje – lapjában kettévágjuk egy recés késsel.
  14. A kihűlt krém kevesebb mint felét az alsó lapra kenjük, rátesszük a felső lapot és a maradék krémmel bevonjuk a torta tetejét és az oldalát is.
  15. Megszórjuk a pirított mandulaszeletekkel és kb. egy órára a fagyasztóba tesszük.

NÉZD MEG VIDEÓN IS, HOGYAN KÉSZÜL A svéd mandulatorta:

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Eszterházy-torta
Recept
Mester

Eszterházy-torta

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.01.31.

Marlenka
Recept
Mester

Marlenka

210 perc
|
12 adag
|
Költséges
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2024.12.16.

Esterházy torta VII.
Recept
Mester

Esterházy torta VII.

75 perc
|
0 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2024.09.20.

Puncstorta
Recept
Mester

Puncstorta

65 perc
|
6 adag
|
Költséges
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2024.09.18.

Füstös pogácsa
Recept
Bonyolult

Füstös pogácsa

195 perc
|
8 adag
|
Átlagos
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2024.08.19.

Hasonló receptek

Répatortakuglóf recept
Recept
Bonyolult

Répatortakuglóf

100 perc
|
0 adag
|
Költséges
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.18.

Cantuccini recept
Recept
Egyszerű

Cantuccini

80 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2024.11.25.

A tökéletes flódni recept
Recept
Bonyolult

A tökéletes flódni

120 perc
|
8 adag
|
Költséges
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2024.11.23.

Őszibarackos tejberizstorta recept
Recept
Egyszerű

Őszibarackos tejberizstorta

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.06.08.

Friss receptek

Enchilada recept
Recept
Rafinált

Enchilada

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2025.04.24.

Répatorta cupcake grillázzsal recept
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.18.

Tojássaláta tésztatölcsérben recept
Recept
Egyszerű

Tojássaláta tésztatölcsérben

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.04.12.

Csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta recept
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Csokikrémes choux  recept
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Baconös tojáskrém recept
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Citromos-bazsalikomos tarte recept
Recept
Rafinált

Citromos-bazsalikomos tarte

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.10.

Egyszerű máglyarakás recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű máglyarakás

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.10.

Nyuszis linzer recept
Recept
Egyszerű

Nyuszis linzer

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.09.

Banános répatorta recept
Recept
Bonyolult

Banános répatorta

120 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.09.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.