Svéd húsgolyók tejszínes mártással és lekvárral recept
recept
Mester

Svéd húsgolyók tejszínes mártással és lekvárral

60 perc
0 adag
Megfizethető
5
2014. 10. 09.

Elkészítés

Elkészítés: A húsgolyókhoz a vöröshagymát megpucoljuk, finomra reszeljük. A darált húshoz hozzáadjuk az összes alapanyagot (vöröshagymát, vizet, tojást, sót, borsot és a 2-3 evőkanál zsemlemorzsát - annyi kell belőle, hogy jól összefogja a masszát).
Ezeket egy nagy tálban kézzel jól összedolgozzuk, és kb. 5-10 percig pihentetjük. Majd kb. 2-3 cm átmérőjű golyókat formázunk belőle.

A sütéshez az olaj és a vaj felét összeolvasztjuk egy teflonserpenyőben, nagy lángon megforrósítjuk, majd a húsgombócok felét mérsékelt tűzön, néha megforgatva 10-12 perc alatt megsütjük benne. Ha készen vannak, hőálló tálra szedjük, és fóliával letakarva melegen tartjuk. Ezután a serpenyőből kiöntjük a zsiradékot, és ugyanígy elkészítjük benne a többi húsgolyót is a maradék vajon-olajon.

A mártáshoz a zsiradékba - amiben az utolsó húsgolyók sültek - belekeverünk 2 evőkanál lisztet és a pirospaprikát. Kicsit megpirítjuk, és a húslevessel felöntjük, besűrítjük. Ízesítjük a fehérborssal és a szójaszósszal. A végén hozzáadjuk a tejszínt. Ha szükséges, még kevés sót adunk hozzá. Mérsékelt tűzön néhány perc alatt, kevergetve sűrű mártást főzünk belőle.

A húsgolyókat sült vagy főtt burgonyával, valamint a tejszínes mártással megöntözve tálaljuk. Elengedhetetlen mellé a vörösáfonya- vagy ribizlilekvár.

Megjegyzés
A receptet és a fotót Szilviamalmos küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

5 / 5

1 értékelés

Ajánljuk még

Pillekönnyű szalagos fánk
Recept
Bonyolult

Pillekönnyű szalagos fánk

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Csülkös bableves fejtett babból
Recept
Egyszerű

Csülkös bableves fejtett babból

110 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kinder tejszelet
Recept
Rafinált

Kinder tejszelet

75 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Házi halrudacska rizibizivel és tartármártással
Recept
Egyszerű

Házi halrudacska rizibizivel és tartármártással

90 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Sütőtökös-fahéjas csiga
Recept
Rafinált

Sütőtökös-fahéjas csiga

165 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Parajfőzelék
Recept
Egyszerű

Parajfőzelék

25 perc
|
4 adag
|
Olcsó

Hasonló receptek

Eredeti chilis bab recept
Recept
Rafinált

Eredeti chilis bab

150 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Zöldbabos bográcsgulyás  recept
Recept
Bonyolult

Zöldbabos bográcsgulyás

195 perc
|
6 adag
|
Költséges
Vadas marha  recept
Recept
Rafinált

Vadas marha

240 perc
|
4 adag
|
Költséges
Eredeti muszaka recept
Recept
Bonyolult

Eredeti muszaka

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Pillekönnyű szalagos fánk recept
Recept
Bonyolult

Pillekönnyű szalagos fánk

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Csülkös bableves fejtett babból recept
Recept
Egyszerű

Csülkös bableves fejtett babból

110 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kinder tejszelet recept
Recept
Rafinált

Kinder tejszelet

75 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Házi halrudacska rizibizivel és tartármártással recept
Recept
Egyszerű

Házi halrudacska rizibizivel és tartármártással

90 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Sütőtökös-fahéjas csiga recept
Recept
Rafinált

Sütőtökös-fahéjas csiga

165 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Parajfőzelék recept
Recept
Egyszerű

Parajfőzelék

25 perc
|
4 adag
|
Olcsó

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.