Sütőtökös torta mascarponés krémmel recept
recept
Bonyolult

Sütőtökös torta mascarponés krémmel

90 perc
6 adag
Megfizethető
4.5
2016. 11. 04.

Elkészítés

  1. A sütőtököt kisebb darabokra vágjuk, és sütőben megsütjük. A húsát kiszedjük, krumplinyomóval áttörjük, és teljesen kihűtjük.
  2. Egy tálban összekeverjük a lisztet a sütőporral, az őrölt fahéjjal és az apró darabokra vágott dióval. Egy másik tálban habosra keverjük az egész tojásokat a barna cukorral és a vaníliás cukorral, majd hozzákeverjük a tejfölt és az olívaolajat is. Végül hozzákeverjük a pépesített sütőtököt is, és keverőkanállal alaposan összekeverjük a tésztát.
  3. A masszát egy 24 cm-es, kivajazott és lisztezett tortaformábaöntjük, előmelegített sütőbe toljuk, és közepes hőmérsékleten 50-55 percig, tűpróbáigsütjük (légkeverésnél 160 fokon, 50 percig). A sütőből kivéve a formábanhagyjuk pár percig, majd rácsrahelyezzük, és egészen kihűtjük.
  4. A mascarponét egy keverőtálba rakjuk, hozzáadjuk a lágy vajat, a porrá őrölt barna cukrot és a vaníliás cukrot, majd robotgéppel habosra keverjük az egészet. A tejszínt kemény habbáverjük, majd óvatosan a mascarponekrémhez forgatjuk.
  5. Tálalás előtt a habos mascarponekrémet a torta tetejérekanalazzuk, a tetejét megszórjuk őrölt fahéjjal, majd ízlés szerint felszeleteljük, és úgy kínáljuk.

Recept értékelése

4.5 / 5

2 értékelés

Ajánljuk még

Székely tészta
Recept
Rafinált

Székely tészta

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Epres-mascarponés palacsintatorta
Recept
Egyszerű

Epres-mascarponés palacsintatorta

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Tojáskrém
Recept
Egyszerű

Tojáskrém

30 perc
|
2 adag
|
Olcsó
Házi vaníliasodó
Recept
Egyszerű

Házi vaníliasodó

10 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Eszterházy-torta
Recept
Mester

Eszterházy-torta

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Vaníliakrémmel töltött fánk
Recept
Egyszerű

Vaníliakrémmel töltött fánk

130 perc
|
16 adag
|
Megfizethető
Gombapaprikás tejföllel
Recept
Egyszerű

Gombapaprikás tejföllel

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Egyszerű sajtos-tejfölös tócsni
Recept
Egyszerű

Egyszerű sajtos-tejfölös tócsni

20 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Marcipános-körtés pite
Recept
Bonyolult

Marcipános-körtés pite

90 perc
|
6 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Villámgyors hógolyó sütés nélkül recept
Recept
Egyszerű

Villámgyors hógolyó sütés nélkül

30 perc
|
30 adag
|
Megfizethető
Nagymama almás pitéje  recept
Recept
Bonyolult

Nagymama almás pitéje

70 perc
|
20 adag
|
Átlagos
Diós piskótatekercs vaníliás krémmel recept
Recept
Bonyolult

Diós piskótatekercs vaníliás krémmel

60 perc
|
8 adag
|
Költséges
Darás krémes recept
Recept
Egyszerű

Darás krémes

90 perc
|
6 adag
|
Olcsó
Egyszerű diós-almás kocka recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű diós-almás kocka

60 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Habos almás lepény recept
Recept
Bonyolult

Habos almás lepény

75 perc
|
8 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Fasírt recept
Recept
Egyszerű

Fasírt

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Frankfurti leves recept
Recept
Egyszerű

Frankfurti leves

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Epres-rebarbarás keksz  recept
Recept
Egyszerű

Epres-rebarbarás keksz

90 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Csőben sült zöldséges csirkemell recept
Recept
Egyszerű

Csőben sült zöldséges csirkemell

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Sajtos-sonkás gofri recept
Recept
Egyszerű

Sajtos-sonkás gofri

45 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Csirkés enchilada recept
Recept

Csirkés enchilada

45 perc
|
4 adag
Kéksajtkrémmel és pirított baconnel töltött gomba recept
Recept
Egyszerű

Kéksajtkrémmel és pirított baconnel töltött gomba

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Hagyományos cseresznyebefőtt recept
Recept
Egyszerű

Hagyományos cseresznyebefőtt

70 perc
|
3 adag
|
Megfizethető
Piskóta alaprecept
Recept
Egyszerű

Piskóta alaprecept

45 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Egyszerű büfés lángos  recept
Recept
Bonyolult

Egyszerű büfés lángos

90 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Frankfurti leves virslivel  recept
Recept
Bonyolult

Frankfurti leves virslivel

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.