Sült karajszelet édesburgonyapürével recept
recept
Egyszerű
Tej

Sült karajszelet édesburgonyapürével

120 perc
4 adag
Átlagos
2022. 12. 16.

Elkészítés

  1. A sült karajszelet édesburgonyapürével elkészítéséhez a karajszeleteket egy zárható tálba tesszük, majd ráöntjük a tejet, és belereszeljük a megtisztított fokhagymát. Ha ezzel elkészültünk, lefedjük, és hűtőbe tesszük 2-3 órára.
  2. Ezután a pihentetett hússzeleteket lecsepegtetjük, sózzuk és borsozzuk. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd nagy lángon kérget sütünk a szeletek mindkét oldalára 1-1 perc alatt, majd a a hússzeleteket áttesszük egy vékonyan kiolajozott tepsibe, és ráreszeljük a mozzarella sajtot.
  3. Ezek után alufóliával lefedve puhára sütjük 170 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt, majd amikor már teljesen megpuhult a karaj, levesszük róla a fóliát, és rágrillezzük a sajtot.
  4. Miközben sül a karaj, az édesburgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, és puhára főzzük annyi vízben, amennyi pont ellepi. A felesleges vizet leöntjük róla, és még melegen összetörjük krumplinyomóval. Sóval, borssal és egy kevés szerecsendióval ízesítjük, majd hozzákeverjük a puha vajat is.
  5. Végül a sajtos karajt az édesburgonya-pürével tálaljuk, valamint tetszőleges salátával, és egy kevés felkarikázott újhagymazölddel is.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Krumplis tészta gazdagon
Recept
Egyszerű

Krumplis tészta gazdagon

60 perc
|
2 adag
|
Átlagos
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.02.24.

Szaftos zsebes karaj
Recept
Rafinált

Szaftos zsebes karaj

250 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2025.02.17.

Birsalmakompót tartósítószer-mentesen
Recept
Egyszerű

Birsalmakompót tartósítószer-mentesen

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.09.22.

Sültcékla-saláta
Recept
Egyszerű

Sültcékla-saláta

75 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Pataki Nóra szerző profilképe

Pataki Nóra

|

2024.09.22.

Borjúpaprikás juhtúrós csuszával
Recept
Egyszerű

Borjúpaprikás juhtúrós csuszával

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.09.21.

Paradicsomos krumpli kolbásszal
Recept
Egyszerű

Paradicsomos krumpli kolbásszal

60 perc
|
5 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.09.21.

Baconben sült csirkerolád
Recept
Mester

Baconben sült csirkerolád

75 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.09.19.

Hasonló receptek

Tejfölös karaj római tálban recept
Recept
Egyszerű

Tejfölös karaj római tálban

210 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.02.08.

Édesburgonya-püré recept
Recept
Egyszerű

Édesburgonya-püré

30 perc
|
2 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.11.27.

Baconös-fokhagymás omlós karaj recept
Recept
Egyszerű

Baconös-fokhagymás omlós karaj

160 perc
|
4 adag
|
Költséges
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.05.07.

Borzas sertéskaraj recept
Recept
Egyszerű

Borzas sertéskaraj

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Hajdu István László szerző profilképe

Hajdu István László

|

2024.03.09.

Rántott karaj petrezselymes burgonyával recept
Recept
Egyszerű

Rántott karaj petrezselymes burgonyával

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
  szerző profilképe

|

2023.11.12.

Friss receptek

Bagel recept
Recept
Rafinált

Bagel

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

18 órája

Enchilada recept
Recept
Rafinált

Enchilada

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2025.04.24.

Répatorta cupcake grillázzsal recept
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.18.

Tojássaláta tésztatölcsérben recept
Recept
Egyszerű

Tojássaláta tésztatölcsérben

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.04.12.

Csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta recept
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Csokikrémes choux  recept
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Baconös tojáskrém recept
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Citromos-bazsalikomos tarte recept
Recept
Rafinált

Citromos-bazsalikomos tarte

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.10.

Egyszerű máglyarakás recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű máglyarakás

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.10.

Nyuszis linzer recept
Recept
Egyszerű

Nyuszis linzer

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.09.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.