Spenótos gnocchi recept
recept
Egyszerű
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTej

Spenótos gnocchi

40 perc
3 adag
Megfizethető
2025. 06. 16.

Elkészítés

  1. A spenótos gnocchi elkészítéséhez egy nagyobb serpenyőben felforrósítunk 1 evőkanál olívaolajat. A fokhagymát meghámozzuk, lereszeljük vagy fokhagymanyomón átnyomjuk, majd az olajra dobjuk, és kevergetve illatosra pirítjuk. Vigyázzunk, nehogy megégjen, mert keserűvé válhat.
  2. Közben megtisztítjuk a spenótot és a mángoldot, ha kell, leszedjük a vastagabb szárakat, majd nagyobb darabokra vágjuk. A zöldeket a fokhagymás olajhoz adjuk, és csak rövid ideig, néhány másodpercig kevergetjük, hogy éppen csak megfonnyadjanak. Ezután levesszük a tűzhelyről, és félretesszük.
  3. Elkészítjük a spenótos gnocchi tésztaalapját. Egy lábasban bő, enyhén sós vizet forralunk. Amikor felforrt, beletesszük a gnocchit, és addig főzzük, amíg feljönnek a víz tetejére – ez nagyjából 2–3 perc. Leszűrjük, és azonnal a zöldséges serpenyőbe szedjük. Óvatosan összeforgatjuk, hogy a levelek ne törjenek össze, de minden gnocchit átjárjon az ízes zöldalap.
  4. A bazsalikomot megmossuk, papírtörlő segítségével megszárítjuk, majd csíkokra vágjuk. Egy másik serpenyőben ismét felforrósítunk 1 evőkanál olívaolajat, és rászórjuk a felcsíkozott bazsalikomot. Fél percig kevergetjük, majd hozzáadjuk a megmosott, szárazra törölt koktélparadicsomokat. Két-három percig sütjük, míg a héjuk kissé felreped, és a belsejük szaftossá válik.
  5. A sült paradicsomokat a spenótos gnocchi tetejére kanalazzuk, és azonnal tálaljuk.
     

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Spenótos burek
Recept
Egyszerű

Spenótos burek

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Ropogós spenótos gnocchi
Recept
Egyszerű

Ropogós spenótos gnocchi

25 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Meggyes zöldbabfőzelék tükörtojással
Recept
Egyszerű

Meggyes zöldbabfőzelék tükörtojással

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Spenóttal-sajttal töltött csirkemell
Recept
Egyszerű

Spenóttal-sajttal töltött csirkemell

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
A legegyszerűbb paradicsomos tészta
Recept
Egyszerű

A legegyszerűbb paradicsomos tészta

35 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Cheddar sajtos burgonyás pite
Recept
Rafinált

Cheddar sajtos burgonyás pite

80 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Spenótos burek recept
Recept
Egyszerű

Spenótos burek

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Ropogós spenótos gnocchi 	 recept
Recept
Egyszerű

Ropogós spenótos gnocchi

25 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
A legegyszerűbb paradicsomos tészta recept
Recept
Egyszerű

A legegyszerűbb paradicsomos tészta

35 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Spenótos-ricottás kagylótészta  recept
Recept
Egyszerű

Spenótos-ricottás kagylótészta

20 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Tofus pirított tészta recept
Recept
Egyszerű

Tofus pirított tészta

35 perc
|
4 adag
|
Költséges
Sült padlizsános tészta recept
Recept
Egyszerű

Sült padlizsános tészta

40 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss receptek

Kókuszos áfonyatorta  recept
Recept
Egyszerű

Kókuszos áfonyatorta

65 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Spenótos burek recept
Recept
Egyszerű

Spenótos burek

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Fermentált svéd uborka recept
Recept
Egyszerű

Fermentált svéd uborka

10 perc
|
1 adag
|
Átlagos
Áfonyás álom  recept
Recept
Egyszerű

Áfonyás álom

50 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
A legfinomabb babapiskótás desszert recept
Recept
Egyszerű

A legfinomabb babapiskótás desszert

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Ropogós spenótos gnocchi 	 recept
Recept
Egyszerű

Ropogós spenótos gnocchi

25 perc
|
2 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.