Sólet VI. recept
recept
Mester

Sólet VI.

120 perc
0 adag
Megfizethető
2010. 11. 09.

Elkészítés

Elkészítés: A babot főzés előtti napon beáztatom. A hagymát felkarikázom, szálaira bontom, nagyon lassú tűzön a zsíron üvegesre párolom. Vigyázok, nehogy lesüljön, attól az egész étel odaéghet.

Megszórom 1 evőkanálnyi liszttel, majd belehelyezem a húsokat és a füstölt húst is, ismét 1 kanál lisztet szórok rá. Rövid párolás után az áztató vízből leszűrt babot is hozzáadom, rászórom a 3. kanál lisztet is. 2-3 percig így párolom, nem keverem, csak rázogatom, forgatom az edényt. Ezután beleadagolom a gerslit, és az egészet felengedem annyi vízzel, ami bőven ellepi, végül héjával együtt belehelyezem a jól megmosott, nyers tojásokat. Kevés sót teszek bele, de óvatosan, mert a füstölt hús is sós. (Tehetünk bele töltött libanyakat vagy kuglit is.)

10-12 órán át a sütőben főzöm készre, természetesen kis lángon. A főzőedényben tálalom, a fedőt ott, az asztalon veszem le róla, az asztaltársaság szeme láttára. A húsféléket adagokra vágva, a benne főtt tojásokat meghámozva kínálom.

Megjegyzés
Zsidó recept, bővebben róla Pasik a konyhában blogban. A receptet Nanasnani küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Egyszerű lasagne
Recept
Egyszerű

Egyszerű lasagne

90 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Vadas mártás szarvascombbal
Recept
Rafinált

Vadas mártás szarvascombbal

255 perc
|
4 adag
|
Költséges
Parmezános sült csirkeszárny zöldségkörettel
Recept
Egyszerű

Parmezános sült csirkeszárny zöldségkörettel

55 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Olasz sütőben sült fánk (Ciambelle al forno)
Recept
Rafinált

Olasz sütőben sült fánk (Ciambelle al forno)

260 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Zöldborsós, póréhagymás csirkeragu
Recept
Egyszerű

Zöldborsós, póréhagymás csirkeragu

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Koreai csavart fánk
Recept
Rafinált

Koreai csavart fánk

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Vadas mártás szarvascombbal recept
Recept
Rafinált

Vadas mártás szarvascombbal

255 perc
|
4 adag
|
Költséges
Rántott csirkemáj tartármártással recept
Recept
Egyszerű

Rántott csirkemáj tartármártással

54 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Keleties sertésszüzes tortilla recept
Recept
Egyszerű

Keleties sertésszüzes tortilla

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Tökéletes piskóta recept
Recept
Egyszerű

Tökéletes piskóta

60 perc
|
6 adag
|
Olcsó
Spanyol fokhagymás csirkecomb (Pollo al Ajillo)  recept
Recept
Egyszerű

Spanyol fokhagymás csirkecomb (Pollo al Ajillo)

40 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Egyszerű lasagne  recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű lasagne

90 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Vadas mártás szarvascombbal recept
Recept
Rafinált

Vadas mártás szarvascombbal

255 perc
|
4 adag
|
Költséges
Parmezános sült csirkeszárny zöldségkörettel recept
Recept
Egyszerű

Parmezános sült csirkeszárny zöldségkörettel

55 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Olasz sütőben sült fánk (Ciambelle al forno) recept
Recept
Rafinált

Olasz sütőben sült fánk (Ciambelle al forno)

260 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Zöldborsós, póréhagymás csirkeragu recept
Recept
Egyszerű

Zöldborsós, póréhagymás csirkeragu

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Koreai csavart fánk recept
Recept
Rafinált

Koreai csavart fánk

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.