Skót tojás recept
recept
Rafinált
GluténTojásMustár

Skót tojás

45 perc
4 adag
Megfizethető
5
2025. 02. 14.
Frissítve: 2025. 03. 04.

Elkészítés

  1. A skót tojáshoz először elkészítjük a lágy tojást. Egy lábasban vizet forralunk, amibe teszünk egy pici sót és egy kevés ecetet, majd ha felforrt, belehelyezzük a szoba-hőmérsékletű tojásokat és pontosan hat percig főzzük. Az idő letelte után azonnal jéghideg vízbe helyezzük a tojásokat, majd óvatosan megpucoljuk és hűtőbe tesszük azokat a felhasználásig, de legalább harminc percre. Így tudjuk elérni, hogy a skót tojás sütése során a tojássárgája lágy maradjon.
  2. A darált húst egy keverőtálba tesszük és hozzáadjuk a zöldfűszereket, az apróra vágott snidlinget, petrezselymet, kakukkfüvet, beletesszük a Worcestershire-szószt, fokhagymaport, mustárt, szerecsendiót, füstölt paprikát, végül a vöröshagymát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és az egészet alaposan összekeverjük. A húsos masszát nyolc egyenlő gombóccá osztjuk.
  3. A tojásokat kivesszük a hűtőből, a húsgolyót ellapítjuk a tenyerünkben nagyjából 1 centiméter vastagságúra, a közepére helyezzük a lehűtött lágy tojást, majd óvatosan beburkoljuk a hússal, ügyelve arra, hogy sehol se maradjon rés, ne látszódjon ki a tojásfehérje.
  4. Az elkészült tojásokat a szokásos módon bepanírozzuk, először lisztbe, majd enyhén sózott felvert tojásba, végül zsemlemorzsába forgatjuk.
  5. Serpenyőben olajat hevítünk kb. 170 Celsius-fokra. Maghőmérő nélkül a hőmérsékletet egy fakanál segítségével is ellenőrizhetjük. Helyezzük a fakanál végét az olajba, és ha a nyél körül megjelennek apró buborékok, akkor sütésre kész az olaj. Egyszerre csak két-három tojást teszünk a forró olajba és oldalanként 6-7 percig, időnként forgatva sütjük, amíg aranybarna színt nem kap a panírbunda. A megsült skót tojásokról a felesleges olajat rácsra téve vagy papírtörlőre szedve hagyjuk lecsepegni.
  6. A skót tojást borsópürével, sült krumplival vagy akár csak majonézzel tálalva is fogyaszthatjuk. Tálalásnál érdemes félbevágni, hogy látszódjon a belül még lágy és folyós tojássárgája.

Nézd meg videón, hogyan készül a skót tojás!

Megjegyzés
A tojás akkor lesz folyós, ha a megfőtt lágy tojást a panírozás előtt hűtőben pihentetjük.

Recept értékelése

5 / 5

1 értékelés

Ajánljuk még

Csirkesaláta
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Baconös tojáskrém
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Sonkás-brokkolis sajtleves
Recept
Egyszerű

Sonkás-brokkolis sajtleves

40 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.07.

Tárkonyos zöldségleves
Recept
Rafinált

Tárkonyos zöldségleves

80 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2025.04.07.

Thai vörös currys csirkemell
Recept
Egyszerű

Thai vörös currys csirkemell

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Nguyen Heni szerző profilképe

Nguyen Heni

|

2025.04.07.

Sonkás-brokkolis galette
Recept
Egyszerű

Sonkás-brokkolis galette

40 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2025.04.06.

Húsvéti sütinyalóka
Recept
Rafinált

Húsvéti sütinyalóka

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.06.

Hasonló receptek

Tteokbokki recept
Recept
Egyszerű

Tteokbokki

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Nguyen Heni szerző profilképe

Nguyen Heni

|

2025.03.12.

Pásztorpite recept
Recept
Rafinált

Pásztorpite

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

2025.02.26.

Spenótos mediterrán csirkeragu recept
Recept
Egyszerű

Spenótos mediterrán csirkeragu

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.02.25.

Bulgogi marha recept
Recept
Egyszerű

Bulgogi marha

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Nguyen Heni szerző profilképe

Nguyen Heni

|

2025.02.24.

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss receptek

Enchilada recept
Recept
Rafinált

Enchilada

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

20 órája

Répatorta cupcake grillázzsal recept
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.18.

Tojássaláta tésztatölcsérben recept
Recept
Egyszerű

Tojássaláta tésztatölcsérben

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.04.12.

Csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta recept
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Csokikrémes choux  recept
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Baconös tojáskrém recept
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Citromos-bazsalikomos tarte recept
Recept
Rafinált

Citromos-bazsalikomos tarte

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.10.

Egyszerű máglyarakás recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű máglyarakás

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.10.

Nyuszis linzer recept
Recept
Egyszerű

Nyuszis linzer

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.09.

Banános répatorta recept
Recept
Bonyolult

Banános répatorta

120 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.09.

Epres levelestészta-torta recept
Recept
Rafinált

Epres levelestészta-torta

185 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.08.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.