A sárgabarack-krémleves tejszín nélkül főzött változatához először a piskótát készítjük el. Az egész tojásokat a cukorral elektromos habverővel habosra verjük. Azután fakanállal hozzáforgatjuk a lisztet, majd a masszát a lehető legvékonyabban elkenjük egy sütőpapírral bélelt tepsiben. A 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük a piskótát 6–7 perc alatt.
A kihűlt piskótát csíkokra vágjuk, megkenjük lekvárral, rétegezzük, majd legalább egy órát lesúlyozva pihentetjük. Ezután csíkokra vágjuk, és mindegyikbe egy-egy pálcikát szúrunk – ezt adjuk majd a sárgabarack-krémleves tejszín nélkül készülő változatához levesbetétként.
A gyümölcsleves alapjához a megmosott, félbevágott, kimagozott, feldarabolt sárgabarackot egy lábasba tesszük. Hozzáadjuk a megmosott, kezeletlen narancs lereszelt héját, a 3 db narancs frissen facsart levét, a citromsavat és a sót. Kis lángon addig főzzük, amíg a barack megpuhul, majd botmixerrel pürésítjük. Ha túl sűrű, egy kevés vízzel vagy narancslével hígítjuk. Újra felforraljuk, és ízlés szerint mézzel édesítjük.
A sárgabarack-krémleves tejszín nélküli verziója langyosan vagy jól behűtve is tálalható. A piskótatornyokkal kínálva lesz teljes az élmény.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.