Sajtos-almás göngyölt csirkemell recept
recept
Mester
Tej

Sajtos-almás göngyölt csirkemell

90 perc
4 adag
Átlagos
4.5
2023. 09. 21.

Elkészítés

  1. A csirkemelleket késsel megnyitunk. Elkezdjük félbevágni keresztben, de nem vágjuk teljesen ketté, nagyjából egy centivel a teljes elvágás előtt megállunk, és kinyitjuk a csirkemellet.
  2. Nagyobb folpackot vágunk mint a hússzeletek, ráhelyezzük a nyitott filére, és klopfolni kezdjük mindkét oldalát finoman, igyekszünk téglalap alakhoz hasonló formát elérni.
  3. Az elkészült szeletet sózzuk, borsozzuk, kakukkfűvel ízesítjük.
  4. Az almát megmossuk, és felkockázzuk (nagyjából egy centis kockákra). A kockákra citromlevet öntünk, majd összeforgatjuk. Megtöltjük vele a csirkét.
  5. A szeletekre szórjuk a reszelt sajtot (a hús szélére nem szórunk), egyenletesen eloszlatjuk az almakockákat, szorosan elkezdjük feltekerni, a tekercsek végeinél a húst benyomkodjuk, hogy a töltelék ne jöjjön ki.
  6. A baconszeleteket kiterítjük merőlegesen úgy, hogy a szeletek fedjék egymást, majd a tekercseket a bacon első harmadára helyezzük, úgy hogy a tekercsek záró része legyen alul. A baconok alá nyúlunk és szorosan feltekerjüki, a végeken pedig rányomkodjuk a szalonnát.
  7. A sütőt közben előmelegítjük 175 fokra. Egy tepsibe öntünk pár csepp olajat, erre helyezzük a roládot, körberakjuk fokhagymagerezdekkel, mellé öntjük a vizet és a bort, majd lefedjük alufóliával.
  8. Kb. 40 percig sütjük, utána levesszük a fóliát, és további 10 percig pirosra sültjük.
  9. Az elkészült tekercseket 10-15 percig pihentetjük, majd felszeleteljük és a szaftjával meglocsolva tálaljuk.
  10. Tökéletes burgonyapürével, tepsis burgonyával, esetleg aszalt gyümölcsös rizzsel, vagy sült zöldségekkel is.

Nézd meg videón, hogy készül a sajtos-almás göngyölt csirkemell:

 

Recept értékelése

4.5 / 5

2 értékelés

Ajánljuk még

Recept
Egyszerű

Tejfölös-füstölt sajtos csirkemell

50 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Rafinált

Pierogi maradék töltött káposztából

60 perc
|
4 adag
Recept
Egyszerű

Szaftos mézes-mustáros csirkemell

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Gírosztál házilag

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Tejszínes zöldbabfőzelék

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Mézes-mustáros csirkemell

45 perc
|
2 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Recept
Egyszerű

Egyszerű göngyölt csirkemell

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Vörösboros almával töltött göngyölt csirkemell

65 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Recept
Egyszerű

Meggyes-kakaós kevert sütemény

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Sült csirkecomb tésztaágyon

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Egyedényes cukkinis tészta

30 perc
|
2 adag
|
Átlagos
Recept
Bonyolult

Töltött cukkini darált húsos raguval

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Bolognai spagetti darált hússal

90 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Fokhagymás-sajtos-tejfölös lángos

75 perc
|
4 adag

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.