Reform rakott kel recept
recept
Egyszerű

Reform rakott kel

60 perc
5 adag
Megfizethető
2021. 01. 13.

Elkészítés

  1. A káposzta torzsáját, illetve a durva ereket kivágjuk, majd ujjnyi szeletekre vágjuk, és sós, majoránnás, őrölt köményes vízben 5-6 percig főzzük.
  2. Közben a rizst, tömegének duplája mennyiségű vízzel fedő alatt, közepes hőfokon puhára főzzük, és a főzőlébe teszünk két csipetnyi sót.
  3. A hagymát apróra vágjuk, a paprikát kisebb szeletekre. Egy serpenyőben olajat hevítünk, beletesszük a hagymát, a paprikát ( én szoktam egy csipet sót tenni a hagymára akkor nem ég le), megdinszteljük, rátesszük a húst. Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, friss kaporral, egy púpozott teáskanál pirospaprikával, csilipaprika porral, hozzáadjuk a szeletekre vágott koktélparadicsomot, egy gerezd zúzott fokhagymát, majd együtt pároljuk amíg a saját levét elfővi, utána összekeverjük az előfőzött rizzsel és egy evőkanál zabpehellyel.
  4. Egy tepsit kivajazunk, aljára hintünk egy kis zabpelyhet, erre tesszük a káposzta felét, ráterítjük a rizses húst, majd a káposzta másik felével beborítjuk. A tetejére tesszük a tejfölt, néhány szelet paprikát, zöld petrezselymet és 180 fokos sütőbe rakjuk, és addig sütjük ameddig a teteje enyhén megpirul. Sütési ideje, 180 fokon, légkeveréses fokozaton, az alsó rácson 35 perc volt. Tálaláskor tejföllel kínáljuk.

    Ajánljuk még:

9 ELLENÁLLHATATLAN VARIÁCIÓ KELKÁPOSZTÁBÓL, AMIT MUSZÁJ MEGKÓSTOLNOD! >>>

FRANKFURTI LEVES ÉS TÓCSNI: ÍGY EGYÜNK TÖBB SZUPERERGÉSZSÉGES KELKÁPOSZTÁT >>>

EZÉRT EGYÉL KELKÁPOSZTÁT! >>>

Megjegyzés
Érdekes, hogy a magyaros rakott káposzta mennyire elterjedt, és közeli rokona a kelkáposzta nagyon ritkán kerül terítékre. Most a rakott kelt szeretném egy kicsit népszerűsíteni. A kelkáposztából is lehet finom rakott ételt készíteni, télen jó vitaminforrás. Finom, ízletes magyaros étel. Ha barna rizzsel készítjük akkor cukorbetegek fogyókúrázók is "büntetlenül"fogyaszthatják.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Recept
Bonyolult

Szaftos rakott kel

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Rafinált

Kelkáposzta-főzelék másként

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Kelkáposztás tészta szalonnával és tojással

60 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Hagyományos rakott kel

80 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Kelkáposzta-főzelék

50 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Recept
Egyszerű

Tepsis rakott kel

80 perc
|
6 adag
|
Átlagos

Hasonló receptek

Recept
Bonyolult

Szaftos rakott kel

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Kölessel rakott kelkáposzta

60 perc
|
1 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Recept
Bonyolult

Olasz penicillinleves csirkemellel

55 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Spenótos tekercs leveles tésztából

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Szőlővel sült camembert

30 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Fehér gazpacho

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Tépett csirke (pulled chicken)

85 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Cukkinis krumplileves

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.