
Rántott csirke variációk
Elkészítés
Elkészítés: A brokkolit rózsáira szedjük, és enyhén sós vízben megpároljuk. A csirkemellet megmossuk, felét vékony szeletekre vágjuk és enyhén kiklopfoljuk, másik felét vékonyan felcsíkozzuk.
A szeleteket picit meghintjük sóval, borssal, majd rákenünk egy kevés krémsajtot, és ráhelyezzük a megpárolt brokkolirózsákat. Óvatosan feltekerjük, majd lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk. A panírozott roládokat forró, bő olajban aranybarnára sütjük.
A csirkemellcsíkokat szintén sózzuk és borsozzuk, majd lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába, illetve szezámmaggal elkevert zsemlemorzsába forgatjuk, és forró olajban megsütjük.
Ízlés szerint burgonyapürével, rizzsel vagy salátával tálaljuk.











