Pulykamelles-lilahagymás lepény recept
recept
Egyszerű

Pulykamelles-lilahagymás lepény

60 perc
2 adag
Költséges
2017. 04. 26.

Elkészítés

  1. Az előnyújtott leveles tésztát négy egyforma darabra vágjuk, majd kettőt-kettőt egymásra helyezünk. Ezután egy villáva megszúrkáljuk, majd lekenjük a felvert egész tojással. Előmelegített sütőbe helyezzük, majd a közepesnél kicsit magasabb hőfokon 20-25 perc alatt szép pirosra sütjük.
  2. A pulykamellet kisebb kockákra vágjuk, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, megszórjuk kakukkfűvel, rákanalazzuk az olajat, alaposan összekeverjük, majd egy fél órát állni hagyjuk, hogy az ízek jól átjárják. Ezután egy teflon serpenyőbe tesszük, és kb. tíz perc alatt készresütjük, majd kiszedjük a húst, és félre tesszük. A visszamaradt zsiradékba beletesszük a koktélparadicsomot, és pár perc alatt megfuttatjuk (arra figyeljünk, nehogy túlsüssük).
  3. A hagymát megpucoljuk, félbevágjuk, majd vékonyan felszeleteljük. Egy serpenyőben felolvasztjuk a mézet, majd hozzáadjuk a barna cukrot, és pár pillanat alatt, állandó keverés mellett, megkaramellizáljuk.
  4. Hozzáadjuk az olívaolajat, és a vékonyra felszeletelt hagymát, majd megszórjuk a sóval, alaposan összekeverjük, és addig pároljuk, még kissé összeesik. Ezután ízlés szerint megszórjuk őrölt színes borssal és kakukkfűvel, hozzáadjuk a balzsamecetet, majd felöntjük annyi vörösborral, hogy éppen csak ellepje. Lefedjük a serpenyőt, majd addig pároljuk míg a hagyma puhára párolódik, és éppen csak marad alatta egy kis lé.
  5. A hagymát kiszedjük a serpenyőből, és közben alaposan lecsepegtetjük. A visszamaradt levet visszatesszük a tűzre, és kicsit besűrítjük, megkaramellizáljuk.
  6. Az egyik pirosra sült lepényre kanalazzuk az elkészült lilahagyma felét, majd rárakjuk az előzőleg megsütött pulykamellnek szintén a felét. Ezután rátesszük a koktélparadicsomot, majd meglocsoljuk a hagyma karamellizált levével. Előmelegített sütőbe helyezzük, majd 10-15 perc alatt kicsit összesütjük.
Megjegyzés
A ropogósra sült leveles tészta, az édeskés hagymával, a sült hússal, és a paradicsommal együtt nagyon finom. A kissé savanykás paradicsom pedig különösen jól illik hozzá.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Tortillapizza
Recept
Egyszerű

Tortillapizza

10 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Gluténmentes gofri gyümölcssalátával
Recept
Egyszerű

Gluténmentes gofri gyümölcssalátával

65 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Tortilla
Recept
Egyszerű

Tortilla

40 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Waldorf-saláta
Recept
Egyszerű

Waldorf-saláta

15 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Strandos lángos
Recept
Rafinált

Strandos lángos

100 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Kakaós gofri fűszeres meggyel
Recept
Egyszerű

Kakaós gofri fűszeres meggyel

65 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Tortillapizza recept
Recept
Egyszerű

Tortillapizza

10 perc
|
2 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Tortillapizza recept
Recept
Egyszerű

Tortillapizza

10 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Gluténmentes gofri gyümölcssalátával recept
Recept
Egyszerű

Gluténmentes gofri gyümölcssalátával

65 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Tortilla recept
Recept
Egyszerű

Tortilla

40 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Waldorf-saláta recept
Recept
Egyszerű

Waldorf-saláta

15 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Strandos lángos recept
Recept
Rafinált

Strandos lángos

100 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Kakaós gofri fűszeres meggyel recept
Recept
Egyszerű

Kakaós gofri fűszeres meggyel

65 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.