Pulykamell gombás-áfonyás töltelékkel recept
recept
Mester

Pulykamell gombás-áfonyás töltelékkel

90 perc
0 adag
Megfizethető
2012. 12. 02.

Elkészítés

Elkészítés: A pulykamellet vékonyabb szeletekre felvágjuk, majd enyhén sózzuk, és kicsit állni hagyjuk. Közben el lehet készíteni a tölteléket.

A felkockázott bacont egy serpenyőbe tesszük, majd elkezdjük zsírjára sütni. Amikor már szép piros, kiszedjük és félretesszük.

A visszamaradt zsiradékban elkezdjük párolni az apróra felvágott vöröshagymát, majd pár perc után hozzáadjuk a szintén apróra feldarabolt gombát. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és megszórjuk a fűszerekkel.

Pár perc után hozzáadjuk a vörös áfonyát, az apróra vágott petrezselyemzöldet, és egy pici fehérbort öntünk alá. Ezután addig pároljuk, míg a folyadék teljesen elpárolog. Végül visszatesszük a pirosra sült bacont, megszórjuk annyi zsemlemorzsával, hogy sűrűbb massza legyen (teljesen kihűtjük, mielőtt a húsba töltenénk!!!!).

2-3 szelet bacont egymásmellé teszünk úgy, hogy egy kicsit fedjék egymást, majd ráhelyezünk 1 szelet pulykamellet. Ezután rákanalazzuk a tölteléket, majd először a két szélét kicsit ráhajtva feltekerjük.

Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, meglocsoljuk kevés olívaolajjal. Ezután egymás mellé helyezzük a megtöltött, baconbe csavart pulykamelltekercseket.

Előmelegített sütőbe helyezzük, majd közepes lángon kb. 30-35 perc alatt szép pirosra sütjük.

Tálaláskor ízlés szerinti köretet kínálunk hozzá.

Megjegyzés
A receptet és a fotót Kgizike küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Házi halrudacska rizibizivel és tartármártással
Recept
Egyszerű

Házi halrudacska rizibizivel és tartármártással

90 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Sütőtökös-fahéjas csiga
Recept
Rafinált

Sütőtökös-fahéjas csiga

165 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Parajfőzelék
Recept
Egyszerű

Parajfőzelék

25 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Eredeti Mac and Cheese
Recept
Bonyolult

Eredeti Mac and Cheese

25 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Sült darapuding
Recept
Egyszerű

Sült darapuding

40 perc
|
3 adag
|
Olcsó
Sütőtökös brownie
Recept
Egyszerű

Sütőtökös brownie

55 perc
|
8 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Házi halrudacska rizibizivel és tartármártással recept
Recept
Egyszerű

Házi halrudacska rizibizivel és tartármártással

90 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Sütőtökös-fahéjas csiga recept
Recept
Rafinált

Sütőtökös-fahéjas csiga

165 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Parajfőzelék recept
Recept
Egyszerű

Parajfőzelék

25 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Eredeti Mac and Cheese recept
Recept
Bonyolult

Eredeti Mac and Cheese

25 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Sült darapuding recept
Recept
Egyszerű

Sült darapuding

40 perc
|
3 adag
|
Olcsó
Sütőtökös brownie recept
Recept
Egyszerű

Sütőtökös brownie

55 perc
|
8 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.